Nyári áriaestek - sorozat az Urániában

Július 19. és augusztus 30. között Anna Netrebko, Jonas Kaufmann és mások az Uránia mozivásznán

2018. július 19. - 2018. augusztus 30.

Helyszín: Díszterem

Anna Netrebko lesz áriakoncert vetítéseink legfőbb sztárja a nyár második felében. A négy előadásból, amely az Uránia mozivásznára kerül, háromnak ő a főszereplője, legalább is a női főszereplője. Az első esten férjével, az azeri Juszif Ejvazovval láthatjuk majd. A Turandot, a  Macbeth, a  Gianni Schicchi híres áriáit szólaltatják meg a berlini Waldbühne színpadán rögzített koncerten. Az est programjában számos Igor Krutoy mű is elhangzik, a kortárs orosz zeneszerző szerelmes dalait kimondottan számukra, saját „opera-álomcsapatának” írta.  Különleges hazai vonatkozása az estnek, hogy az operacsillagokat a Magyar Állami Operaház zenekara kíséri.

Következő estünkön korábbi élettársával, az operaszínpadok Marlon Brandójának is nevezett, uruguay-i Erwin Schrottal illetve a német sztártenorral, Jonas Kaufmannal láthatjuk Netrebkót egy 2011-es felvételen, szintén a berlini nyári szabadtéri színpadról, a Waldbühnéről. A három művész repertoárjában a leghíresebb áriák mellett elfeledett művek is felcsendülnek.
A harmadik esten az a 2007-es párizsi koncert lesz látható, amelyen Netrebko és Rolando Villazón, az operavilág álompárja első alkalommal lépett fel együtt Franciaországban, a Théâtre des Champs-Elysées színpadán.
Végül a nyár zárásaként egy egészen friss felvétel következik, Jonas Kaufmann Dolce Vita című nemzetközi bestseller albumának 2018. júliusi bemutatója a Waldbühnéről. Tavaly nyáron az Uránia nagy sikerrel vetítette Kaufmann Az én Itáliám című zenés olasz útifilmjét, amelynek hatalmas melódiái erről a koncertről sem maradhatnak el: köztük Enrico Caruso, Lucio Dalla slágerei és Nino Rota világhírű filmzenéi.


Július 19., csütörtök, 19:30
Nyári áriaestek: Anna Netrebko és Juszif Ejvazov - Waldbühne 2017
Az előadás hossza: 90 perc

Fellépő művészek: Anna Netrebko, Juszif Ejvazov, Noel Bouley
Karmester: Michelangelo Mazza
Zenekar: Magyar Állami Operaház zenekara
Zeneszerzők G. Verdi, G. Puccini, A. Ponchielli, G. Bizet, Igor Krutoy

Augusztus 2., csütörtök, 19:30
Nyári áriaestek: Három sztár Berlinben – Waldbühne 2011
Az előadás hossza: 94 perc

Fellépő művészek: Anna Netrebko, Jonas Kaufmann, Erwin Schrott
Zeneszerzők: Bedrich Smetana, Wolfgang Amadeus Mozart, Giacomo Puccini, Amilcare Ponchielli, Jules Massenet, Giuseppe Verdi, Pietro Mascagni, Pablo Sorozábal, Richard Tauber, George Gershwin, Franz Lehár, Pablo Ziegler
Karmester: Marco Armiliato
Zenekar: Prágai Filharmonikusok

Augusztus 16., csütörtök, 19:30
Nyári áriaestek: Anna Netrebko és Rolando Villazón - Párizs 2007
Az előadás hossza: 98 perc

Fellépő művészek: Anna Netrebko, Rolando Villazón
Zeneszerzők: Charles Gounod, Jules Massenet, Peter Tschaikowsky, Sergej Rachmaninow, Georges Bizet, Giuseppe Verdi, Reveriano Soutullo, Juan Vert, Federico Moreno Torroba, Pietro Mascagni, Alfredo Catalani, Giacomo Puccini
Karmester: Emmanuel Villaume
Zenekar: Orchestre National de Belgique
Rendező: Olivier Simonnet

Augusztus 30., csütörtök, 19:30
Nyári áriaestek – Jonas Kaufmann: Csillagok alatt -Waldbühne 2018

A 2018. júliusában, Berlin ikonikus amfiteátrumában, a Waldbühnében rögzítésre kerülő előadásban a tenor világsztár, Jonas Kaufmann Dolca Vita című, nemzetközi bestseller albumának legnépszerűbb dalait, klasszikus áriákat és hagyományos olasz dalokat ad elő. Olyan ismert dallamok csendülnek fel a hangulatos szabadéri koncerten a csillagok alatt, mint Enrico Caruso és Lucio Dalla slágerei, Nino Rota világhírű filmzenéi  köztük a „Parla più piano” (A keresztapa főcímdala) – a „Torna a Surriento”, a „Cor’ngrato”, a „Mattinata”, a „Caruso” vagy az “Il Canto”.


Jegyinformációk

Jegyár: 3600 Ft.
Nyugdíjasok kedvezményes 3200 Ft-os áron válthatnak jegyet.
Mennyiségi kedvezmény: 3000 Ft, akik a sorozat legalább három előadására jegyet vásárolnak.

Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában és internetes jegyvásárló felületén, valamint az Interticket hálózatában. A kedvezményes jegyvásárlásra csak személyesen, az Uránia jegypénztárában van lehetőség. Megértésüket köszönjük!





Kapcsolódó műsorok

Nyári áriaestek: Anna Netrebko és Rolando Villazón - Párizs 2007

Augusztus 16-án 19.30-kor az Uránia műsorán

Nyári áriaestek: Jonas Kaufmann - Csillagok alatt - Waldbühne 2018

Augusztus 30-án 19.30-kor az Uránia műsorán

Nyári áriaestek: Anna Netrebko és Juszif Ejvazov - Waldbühne 2017

Július 19-én 19.30-kor az Uránia műsorán

Nyári áriaestek: Három sztár Berlinben – Waldbühne 2011

Augusztus 2-án 19.30-kor az Uránia műsorán

Hírlevél feliratkozás

Az Uránia heti moziműsora

Metropolitan Opera HD Live 2018-2019

NT Live 2018-2019

Bolsoj Balett 2018/2019

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

NYÁRI nyitva tartás

Pénztár
és az Uránia Kávéház
/augusztus 20-ig/
hétköznapokon: 13:30 – 21:00
hétvégén: 10:30 – 21:00

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
adatvédelmi nyilatkozat