Itáliai utazás 2022

Tizenkét alkotás Olaszország legújabb filmterméséből és klasszikusaiból

2022. február 14. - 2022. június 22.

Helyszín: Díszterem

Ismét „Itáliai utazásra” hívjuk nézőinket az Urániába. Immár negyedik alkalommal hirdetijük meg olasz tájakhoz, városokhoz kötődő vetítéssorozatunkat, amelyben új és klasszikus filmek segítségével, a Budapesti Olasz Kultúrintézet együttműködésével újból végigkalandozhatunk az Appennini-félszigeten, és felfedezhetjük az olasz filmművészet rendkívüli értékeit. Tizenkét alkalmas utunk során többször is érintjük Rómát és környékét, megfordulunk Toszkánában, Emilia-Romagnában, Abruzzóban, de ellátogatunk délre, Nápolyba, Basilicatába, Pugliába és Szicíliába is. A válogatást több évforduló is alakította. Ahogy legutóbb Fellini, úgy most Pier Paolo Pasolini születésének századik évfordulójáról emlékezünk meg. Monica Vitti novemberben töltötte be 90. évét, ezért tűztük műsorra első nagy sikerét, A kaland című Antonioni-filmet, amelyet most már az emlékére vetítünk. A tavaly elhunyt Lina Wertmüllertől, az első Oscar-jelölt rendezőnőtől pedig Baziliszkuszok című filmjével búcsúzunk. A sorozat filmjeiben Monica Vitti mellett olyan sztárokat láthatunk, mint Anna Magnani, Elio Germano vagy Toni Servillo. Lesznek vendégeink is: Paolo Genovese és a Alberto Rizzi filmrendezők egy-egy filmjüket kísérik el hozzánk. A vetítések előtt szokás szerint az olasz film és kultúra szakértői tartanak bevezetőt.

A filmeket eredeti nyelven, felirattal láthatják nézőink.


A program

2022. február 14., hétfő 18:30
A legszebb évek / Gli anni piú belli
olasz film, 2020, 129 perc
rendező: Gabriele Muccino

2022. február 21., hétfő 18:30
Világpolgárok (12) / Lontano, lontano
olasz vígjáték, 2019, 92 perc
rendező: Gianni Di Gregorio

2022. március 7., hétfő 18:30
Mamma Róma / Mamma Roma Pasolini 100
olasz film, 1962, 102 perc
rendező: Pier Paolo Pasolini

2022. március 16., szerda 19:00
Szuperhősök (16) / Supereroi Vendégünk: Paolo Genovese
olasz film, 2021, 120 perc
rendező: Paolo Genovese

2022. március 28., hétfő 18:30
A kaland / L’avventura– Monica Vitti 90
olasz- francia film, 1960, 145 perc
rendező: Michelangelo Antonioni

2022. április 11., hétfő 18:30
Piero világa / Ovosodo
olasz film, 1997, 100 perc
rendező: Paolo Virzì

2022. május 2., hétfő 18:30
El akartam rejtőzni (16) / Volevo nascondermi
olasz film, 2020, 120 perc
rendező: Giorgio Diritti

2022. május 9., hétfő 18:30
A visszaadott lány / L’Arminuta
olasz film, 2021, 110 perc
rendező: Giuseppe Bonito

2022. május 23., hétfő 18:30
Csak az elevenek halnak / Si muore solo da vivi – Vendégünk: Alberto Rizzi
olasz vígjáték, 2020, 95 perc
rendező: Alberto Rizzi

2022. május 30., hétfő 18:30
Baziliszkuszok / I basilischi – Lina Wertmüller emlékére
olasz film, 1963, 85 perc
rendező: Lina Wertmüller

2022. június 13., hétfő 18:30
Gyűlölöm a nyarat / Odio l’estate
olasz vígjáték, 2020, 110 perc
rendező: Massimo Venier

2022. június 22., szerda 18:30
Itt én nevetek / Qui rido io
olasz film, 2021, 133 perc
rendező: Mario Martone

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

A sorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Együttműködő partnerünk a Budapesti Olasz Kultúrintézet.

Jegyár: 1800 Ft
Kedvezményes jegyár: 1400 Ft

Kedvezménytípusok:
Diák-, pedagógus-, nyugdíjaskedvezmény (a pénztárban érvényesíthető)


Kapcsolódó műsorok

Itáliai utazás: A legszebb évek

Egy felemelő film az örök barátságról és az élet nagy kihívásairól - Premier előtt / Nyitóvetítés

Itáliai utazás: Világpolgárok

(12)
Amikor három római öregúr elhatározza, hogy világgá megy - Gianni Di Gregorio keserédes szatírája

Itáliai utazás: Mamma Róma

Pier Paolo Pasolni születésének századik évfordulója alkalmából

Itáliai utazás: Itt én nevetek

Kosztümös életrajzi film a századelő nagy nápolyi komikusáról Toni Servillo főszereplésével

Itáliai utazás: Szuperhősök

(16)
A vetítésen vendégünk lesz Paolo Genovese filmrendező

Itáliai utazás: Gyűlölöm a nyarat

Remek komédia arról, hogyan csiszolódik össze három vadidegen család egy nyaralóban

Itáliai utazás: A kaland

Vetítés március 28-án - A filmmel Monica Vittire (1931-2022) emlékezünk

Itáliai utazás: Piero világa

Paolo Virzì keserédes vígjátéka szülővárosáról, Livornóról és a felnőtté válásról április 11-én

Itáliai utazás: El akartam rejtőzni

(16)
Az Antonio Ligabue naiv festő-zseni életéről készült film - 2022. május 2-án

Itáliai utazás: Baziliszkuszok

Lina Wertmüllerre emlékezünk e korai klasszikusával, amelyet a Bikaborjakhoz hasonlítanak

Itáliai utazás: A visszaadott lány

A film Donatella Di Pietrantonio 2017-ben megjelent regénye alapján készült

Itáliai utazás: Csak az elevenek halnak

A halogatott és be nem tartott ígértek beváltásának története - Vendégünk: Alberto Rizzi rendező

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/ZENE: 2001 - Űrodüsszeia
2024.04.10 19:30 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató