A házasság hete - Madarász Isti: Hurok - vetítés beszélgetéssel

A részvétel regisztrációval lehetséges >>

2017. február 17. 18:00 - 20:20

Helyszín: Díszterem

Filmvetítéssel egybekötött beszélgetés a rendezővel, Madarász Istivel és feleségével, Kerekes Monikával, a házasság hete 2017-es arcaival – párkapcsolatról, elköteleződésről, értékekről. A beszélgetést Süveges Gergő, az MTVA Kossuth Rádió műsorvezető-szerkesztője vezeti.

Házasság heteAz országos rendezvénysorozatot a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával immár tizedik alkalommal, idén február 12. és 19. között rendezik meg hazánkban. A már huszonegy országban működő nemzetközi mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek, vagy a házasságban problémákkal szembesülőknek.
A házasság hete központi programjainak fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.
Részletes program: www.hazassaghete.hu

2017. február 17-én 18 órakor a Házasság hete központi programjai között Madarász Isti Hurok (16) című thrillerét láthatja a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház Dísztermében. A film vetítését követően a rendezővel, Madarász Istivel és feleségével, Kerekes Monikával, a házasság hete 2017-es arcaival Süveges Gergő, az MTVA Kossuth Rádió műsorvezető-szerkesztője beszélget párkapcsolatról, elköteleződésről, értékekről.

A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. Helyek korlátozott számban, a foglalás sorrendjében állnak rendelkezésre. A várható nagy érdeklődésre tekintettel egy e-mail-címmel legfeljebb két személyt lehet regisztrálni az alábbi űrlap kitöltésével:


Regisztrációs űrlap


Múltbeli eseményre nem lehet regisztrálni


Hurok (A film megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott!)
Bővebben a filmről:

Ádám illegális gyógyszerkészítmények csempészésével foglalkozik. Még egy utolsó megbízatást elvállal, hogy aztán külföldre szökhessen a barátnőjével, Annával. Azonban a lány az indulás napján megtudja, hogy terhes, és már nem akar elutazni. Amikor Ádám úgy dönt, hogy akkor inkább egyedül vág neki, olyan végzetes lavinát indít el, amelynek nemcsak Anna esik áldozatául, de a tragikus események láncolata egy látszólag kibogozhatatlan időhurokba rántja a fiút. Ahogyan a kezdet és a vég fogalmai lassan értelmüket vesztik Ádám számára, rájön, hogy nem elég a saját életéért küzdenie, de Annát és a születendő gyermeküket is meg kell mentenie…

Rendező: Madarász Isti

Forgatókönyvíró: Madarász Isti
Operatőr: Nagy András

Szereplők: Száraz Dénes, Martinovics Dorina, Anger Zsolt, Hegedűs D. Géza, Málnai Zsuzsa, Honti György, Timkó János

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Elbűvölve
2024.03.28 19:00 - 21:00
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató