Diálogos: Spanyol-magyar írók találkozása

Vendégek: Bernardo Atxaga és Darvasi László - XI. 18.

2021. november 18. 18:30 - 20:00

Helyszín: Kávézó

Vendégek: Bernardo Atxaga és Darvasi László
 
A Diálogos: spanyol–magyar irodalmi beszélgetések következő alkalmával két szembetűnően szimmetrikus életmű tárul fel előttünk. A legenda szerint, az ördög észrevette, hogy a baszkok soha nem kerültek a pokolba, ezért úgy döntött megtanulja a nyelvüket, hogy kísértésbe vihesse őket. Sok-sok év tanulás után rá kellett jönnie, hogy olyan nehéz a nyelvük, hogy egy értelmes mondatot sem képes kimondani… A magyarok szeretik azt hinni, hogy a magyar nyelv is legalább ennyire bonyolult. Annyi bizonyos, hogy Darvasi László és Bernardo Atxaga egyaránt kivételesen bánik ezzel a nehéz nyelvvel, egyetlen mondatuk is elég ahhoz, hogy hosszú napokon át örüljön az olvasó.  Közös témáik mentén folyik majd a beszélgetés: szó lesz írói álnevekről, fordításról, a fociról, a mesékről vagy épp a gyöngeségből, a hiányosságokból megszülető varázslatról.
 
A szerzőket Dr. Kutasy Mercédesz, művészettörténész, műfordító, az ELTE egyetemi adjunktusa kérdezi.

A beszélgetések nyelve magyar/spanyol, szinkrontolmácsolás biztosított.

A program a hatályos járványügyi előírások betartásával valósul meg. 
A belépés díjtalan, előzetes regisztráció kötött.

Regisztrációs űrlap


Múltbeli eseményre nem lehet regisztrálni


Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Johanna
2024.04.19 20:00 - 21:30
FILM/ZENE: Ennio Morricone
2024.04.20 16:00 - 18:45
FILM/ZENE: Annette
2024.04.21 19:00 - 22:00
FILM/ZENE: Testről és lélekről
2024.04.23 19:30 - 21:30
FILM/ZENE: TÁR
2024.04.27 19:00 - 21:40
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató