< VISSZA

Bolsoj Balett 2018/2019 - Dmitrij Sosztakovics: Az Aranykor


A moszkvai Bolsoj Balett előadása felvételről, 140 perc, 2015

Időpontok:

Rendező: Bolsoj Balett

Zeneszerző: Dmitrij Sosztakovics

Koreográfus: Jurij Grigorovics

Libretto: Jurij Grigorovics és Isaak Glikman

Szereposztás: Nyina Kapcova (Rita), Ruszlan Szkvorcov (Borisz), Mihail Lobuhin (Jaska), Jekatyerina Kriszanova (Ljuska)

Jazzkorszak a Szovjetunióban? E balett alapján úgy tűnik, létezett ilyen. A balettmese Oroszország déli részén, egy tengerpari városban játszódik az 1920-as években, az új gazdaságpolitika (NEP) időszakában, amely rövid időre lehetővé tette, hogy magánvállalkozások is boldoguljanak. Ilyen vállalkozás az Aranykor nevű mulató is, amelyet egy helyi bűnözőbanda üzemeltet. Ebben lép fel esténként Rita, a Margot Mademoiselle néven ismert fiatal táncosnő és partnere, Jacques, alias Jaska, a banda vezetője.  
Rita a városi fesztiválon találkozik Borisszal, a fiatal halásszal, aki a szatirikus agitprop színház tagja, s első pillantásra egymásba szeretnek. A lány azonban eltűnik a tömegben. Borisz mindent tűvé tesz érte, mígnem az Aranykor mulató táncosnőjében felismeri. Meg kell azonban küzdenie érte Jaskával és bandájával. Szerencsére ebben Borisz fiatal halászbarátai is segítenek, így Rita végül elhagyhatja a mulatót, hogy szerelmével új életet kezdjen.
Az eredeti balett 1929-ben íródott, s története kissé más volt: a kapitalisták és a kommunisták közötti összecsapásról szólt egy nyugat-európai városban. Mivel akkoriban ideológiailag kétesnek ítélte a pártvezetés, a belettet csakhamar betiltották. A műnek előbb 1982-ben, majd 2006-ban Jurij Grigorovics koreográfiája adott új életet, végül már teljesen lehántva róla a kommunista ideológiát. A darab így mára egy fiatal lány szerelméért folytatott harcról szól, ugyanakkor tisztelgés Sosztakovics zenéjének is, aki az "orosz zenetörténet" XX. századi aranykorát fémjelzi. Az Aranykort kizárólag a Bolsoj társulata játssza.

Ez az előadás felvételről látható az Uránia mozivásznán.
A 2016. október 16-i előadás vetítése.

Jegyinformációk

Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában, online felületén, valamint az Interticket és a Jegymester hálózatában.

Belépőjegy: 3600 Ft

Továbbra is van lehetőség 3200 Ft-ért kedvezményes jegy vásárlására azoknak, akik az évad VAGY a nyári válogatás legalább három különböző előadására váltanak jegyet egyszerre.  

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az előadás kezdete után helyfoglalásra csak az emeleti oldalkarzaton van lehetőség. A késve érkezők a szünetben foglalhatják el helyüket.
Megértésüket köszönjük!
Az Uránia Nemzeti Filmszínház Igazgatósága

Bemutató dátuma: 2019.04.14.

Forgalmazó: Cikanek Management

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/ZENE: 2001 - Űrodüsszeia
2024.04.10 19:30 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató