Tamás Gábor: Hosszú volt az út...

Tamás Gábor élő koncertje november 17-én az Urániában

2018. november 17. 19:00 - 21:00

Helyszín: Díszterem

 

Tamás Gábor koncert palkát

Tamás Gábor az a magyar könnyűzene énekes, akinek a nagyvilágban szétszórattatott magyarság szinte mindenhol tapsolhatott már. A művész valóban és több értelemben is elmondhatja magáról, hogy „Hosszú volt az út…”, hiszen térben és időben egyaránt kivételesen nagyot teljesített. S hogy az énekes zeneszerzőnek nem csak e két teljesítmény, hanem dalainak maradandósága és nagy népszerűsége is érdemei közé tartozik, azt a Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban tartott megszámlálhatatlan és mindenkor nagy sikert aratott koncertje igazolhatja. 
A művész ma már a magyarság számára, kiemelten pedig a kisebbségi és szórványmagyarok esetében, jelenséggé vált. Olyan jelenséggé, amely a szunnyadásra szánt magyarságtudatot mindenkor és azonnal képes felébreszteni. Koncertjeinek közönsége nagy magyar családdá varázsolva ünnepel ezeken e felejthetetlen esteken.
Az Uránia Filmszínháznak Tamás Gábor régi vendége, hiszen immáron 14 éve rendezi itt lemezbemutató koncertjeit. Akár csak eddig, az idén is hallhatják majd ismert és mindenkor várt számai mellett az utóbbi idő termésének új darabjait.
A hangverseny egyben jubileumi alkalom is, hiszen a kolozsvári művész éppen ötven éve nyerte meg az első könnyűzenei fesztivált, még szülővárosában. Aztán felvette ama hosszú út porának köpenyegét, és ha akkor otthon még nehezen tehette, idegenben szakadva megtalálta annak módját, hogy az összmagyarságot szolgálhassa, s ma már ezt ismét megteheti mindenhol, ahol magyarul énekelnek.

Írta: Dr. Szász István Tas

JEGYÁRAK>> 4000 Ft, 2900 Ft, 2200 Ft

JegyvásárlásJegyrendelés
Rendező: Tamás Gábor
» « 2018. Szeptember
H K Sz Cs P Sz V
272829303112
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Hírlevél feliratkozás

Az Uránia heti moziműsora

Függetlenül - Lengyel Történelmi Filmsorozat

Exhibition On Screen 2018-2019

Metropolitan Opera HD Live 2018-2019

NT Live 2018-2019

Bolsoj Balett 2018/2019

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Nyitva tartás:

10:30 – 21:15
avagy az utolsó előadás végéig
Pénztárnyitás:
az első előadás előtt 30 perccel
Emeleti kávézó: 10:30 – 21:00

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
adatvédelmi nyilatkozat