Cseh Tamás mozija

Filmjeivel és alkotótársaival emlékezünk Cseh Tamásra március 9-én

2019. március 9. 14:00 - 22:30

Helyszín: Díszterem

Cseh Tamásra emlékezünk. Idén lesz tíz éve, hogy elhunyt a XX. század utolsó évtizedeinek feledhetetlen gitáros krónikása, akinek életművéhez hozzátartoztak a dalok mellett a filmek – filmzenék, filmszerepek – is. Mintegy húsz mozialkotáshoz írt zenét, és gyakran szereplőként is feltűnt ezekben. Maár Gyula, Bacsó Péter, Gothár Péter, Tímár Péter, Bereményi Géza, Jancsó Miklós – néhány a jeles rendezők közül, akikkel együtt dolgozott. Jancsó Miklós produkcióiban vett részt legtöbbször. Feltűnt például a Szerelmem, Elektrában, a Szörnyek évadjában, a Kék Duna keringőben. Először a Még kér a nép forgatásán dolgoztak együtt 1972-ben. Cseh Tamás legfontosabb alkotótársa mégis Bereményi Géza volt, dalainak szövegírója, társszerzője, aki szintén szerepeltette őt: A turnéban kérte fel egy színházi zongorista figurájának megformálására. Tímár Péter több népszerű mozijából is emlékezhetünk alakjára: játszott a 6:3-ban és a Csinibabában. Volt miből válogatni tehát, mikor összeállítottuk Cseh Tamás mozija című programunkat, amelyben egyetlen napon, március 9-én fontos munkáiból tűzünk műsorra hármat, valamint levetítjük Fonyó Gergely Cseh Tamás filmjét. A játékfilmek közül a Még kér a nép, a 6:3, avagy játszd újra, Tutti! és A turné kerül mozivászonra, utóbbi kettő 35 mm-es kópiáról. Az emléknapon két alkotótárs lesz a vendégünk , a 6:3 vetítésén Tímár Péter, A turné előadásán pedig Bereményi Géza.

JEGYINFORMÁCIÓK
Jegyár: 1500 Ft 
Kedvezményes jegyár: 1100 Ft
A kedvezményben részesülenk a diákok, a nyugdíjasok és a pedagógusok (a mozi jegypénztárában, jogosultságuk igazolásával), valamint mindazok, akik egyszerre a program legalább két vetítésére jegyet váltanak (ez a kedvezménytípus online vásárláskor is él).

 

A PROGRAM:

14:00 - Cseh Tamás film
magyar dokumentumfilm, 2000, 112 perc
rendezte: Fonyó Gergely

16:00 - A turné
magyar filmszatíra, 1993, 90 perc
rendezte: Bereményi Géza
Vendégünk Bereményi Géza filmrendező. A filmet 35 mm-ről vetítjük.

18:30 - 6:3, avagy játszd újra, Tutti!
magyar játékfilm, 1998, 94 perc
rendezte: Tímár Péter
Vendégünk Tímár Péter filmrendező. A filmet 35 mm-ről vetítjük.

21:00 - Még kér a nép
magyar filmdráma, 1971, 87 perc
rendező: Jancsó Miklós



Kapcsolódó műsorok

Cseh Tamás film

Fonyó Gergely portréfilmje január 22-én

Cseh Tamás mozija: A turné

Bereményi Géza filmjét március 9-én 16 órától vetítjük

Cseh Tamás mozija: 6:3, avagy játszd újra, Tutti!

Tímár Péter filmjét március 9-én 18:30-tól vetítjük

Cseh Tamás mozija: Még kér a nép

Jancsó Miklós alkotását március 9-én 21 órától vetítjük
»Márc. 28. – Csütörtök«

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Elbűvölve
2024.03.28 19:00 - 21:00
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató