Megbélyegzetten - 1968 - filmbemutató

2020. január 17. 18:30 - 20:00

Helyszín: Díszterem

Mit ér az az ember, aki 1968-ban volt 14 éves és lázadó kamasz? Levelükben fellázadtak a rendszer ellen, ami igazából gyerekcsíny volt, bár ők akkor komolyan gondolták. A belügyi szervek példát statuáltak, a rendszer hű szolgái 25 éven át úgyszintén. Vajon az akkori hatalom miért is ijedt meg kamaszok csínytevésétől?

László apja a párthűség mintaképe, a bírósági tárgyaláson mintha egy idegenre kérte volna a legsúlyosabb büntetést. Börtönből szabadulása után a kommunista gépezet a felnőtté válását és a felnőtt életét is megalázta.

Kovács László, a filmem főhőse élettörténetével nem kérkedett, szinte szégyenként cipelte azt. Egy sorszerű telefonbeszélgetésünk indított el mindent.

Rajta kívül vajon hányan hordanak még hasonló terhet napjainkban?

*

Varga Ágota szerkesztő, rendező az Esztergomi Tanítóképző Főiskola pedagógia szakát 1979–1982, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének újságíró iskoláját pedig 1989–1990 között végezte el. 1986-tól az Oroszlányi Televízió szerkesztő-műsorvezetője, majd vezető szerkesztője. 1992-tõl szabadúszó szerkesztő-rendező, dokumentumfilmeket és riportfilmeket készít. Az Urániában leguróbb a Szülei szeme című dokumentumfilmjét láthattuk 2017-ben.

Jegyár: 1200 Ft

Rendező: Varga Ágota

Forgatókönyvíró: Maruszki Balázs, Varga Ágota

Operatőr: Markert Károly H.S.C., Klimes Tamás

Vágó: Kende Júlia H.S.E, R-Provideo, Király István, Szalay Péter

Szereplők: Hartai Soma, Franyó János, Solecki Janka, Barabás Kiss Zoltán, Dányi Krisztián, Fandl Ferenc, Papp László, Bolla Gábor, Galkó Balázs, Jenei Zoltánné, Szabó Barnabás, Lénárt Levente, Molnár Balász, Gulyás Bence, Vasicsek Botond, Koppány Vilmos

»Ápr. 5. – Vasárnap«

Hírlevél feliratkozás

Az Uránia heti moziműsora

TürkÍz filmnapok

NT Live 2019-2020

Itáliai utazás 2019-2020

Összhang - vetítéssorozat akadálymentesített magyar felirattal. 2019. Ősz

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás és Emeleti kávézó: Az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató