Vissza a moziba! fesztivál

Négy remek premier előtti filmmel várjuk vissza a moziba a Cirko Film fesztiválján!

2020. július 17. - 2020. július 19.

Helyszín: Díszterem

A mozik újranyitásának örömére hét várva várt filmet mutat be a Cirko Film országszerte július 17. és 19. között. A filmeket hetekkel a mozibemutató előtt, három napon át láthatja a hazai közönség a Vissza a moziba! fesztivál keretében. A fesztiválhoz 22 mozi csatlakozott, köztük az Uránia Nemzeti Filmszínház, ahol négy filmet láthatunk a kínálatból.

A nyitónapon vetítjük az Inkább lennék özvegy (12) című angol filmet Bill Nighy, Annette Bening és Josh O'Connor főszereplésével, valamint Roman Polanski Tiszt és kém – a Dreyfus-ügy  (12) című nagyszabású történelmi filmjét, amely a velencei filmfesztiválon megkapta a legjobb rendezésért járó Ezüst Oroszlánt. A második napon a felhőtlen kikapcsolódásra vágyó nézők örömére a Notting Hill-i cukrászda (12) című romantikus komédia következik, amelyben a remek angol színésznő, Celia Imrie mellett Notting Hill főutcája és Ottolenghi süteményei játsszák majd a főszerepet.  A zárófelvonás Atom Egoyan A díszvendég (16) című feszült lélektani drámája lesz.


2020.07.17., péntek 17:00
 Inkább lennék özvegy (12)
angol film, 100 perc, 2019
angol nyelven, magyar felirattal

2020.07.17., péntek 19:30
Tiszt és kém - A Dreyfus ügy (12)
francia film, 136 perc, 2019
eredeti nyelven, magyar felirattal

2020.07.18., szombat 15:30
Notting Hill-i cukrászda (12)
francia film, 97 perc, 2020
eredeti nyelven, magyar felirattal

2020.07.19., vasárnap 19:30
A díszvendég (16)
kanadai film, 105 perc, 2019
angol nyelven, magyar felirattal


Kapcsolódó műsorok

A díszvendég - Premier előtti vetítés

(16)
Atom Egoyan új filmje

Tiszt és kém - A Dreyfus-ügy - premier előtti vetítés

(12)
Roman Polanski új, 7 fesztiváldíjas filmje

Notting Hill-i cukrászda - premier előtti vetítés

(12)
Romantikus komédia három nőről, aki cukrászdát nyit London leghangulatosabb negyedében

Inkább lennék özvegy - premier előtti vetítés

(12)
Annette Bening és Bill Nighy főszereplésével!

Pénztárnyitás és Emeleti kávézó: Az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató