Spanyol Filmhét 2020

Tíz új alkotás a tavalyi év spanyol filmterméséből

2020. október 27. - 2020. november 1.

Helyszín: Díszterem

Spanyol Filmhét leporelló

Tíz új alkotás, köztük Oscar-díjas és Oscar-jelölt rendezők egy-egy filmje is szerepel a 2020-as budapesti Spanyol Filmhét programjában, amelynek ezúttal is, mint évek óta, az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont. A Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes Intézet és az Uránia közös rendezvényének kínálatában nagyszabású történelmi film, vígjáték, komikus thriller, dokumentarista alkotás, női mozi és romantikus dráma egyaránt található.


Talán a szokottnál kicsit több olyan film jön most Budapestre, amelynek alapkonfliktusa valamilyen családi dráma, az újra megtalálni vágyott, vagy épp fenyegetett, sőt olykor fenyegető familiáris kötelékek. A tíz filmből kilenc kortárs történet. Az egy kivétel a nyitófilm, az Oscar-díjas Alejandro Amenábar új alkotása, az Amíg a háború tart, amely a Franco-diktatúra kezdetén, 1936-ban játszódik a salamancai egyetemen. A válogatásban olyan kuriózumokat is találhatunk, mint a Két víz között című film, amely két cigány fiútestvár újra egymásra találásáról szól, lenyűgöző természetességgel, amatőr szereplőkkel. Rodrigo Sorogoyen pedig korábbi Oscar-jelölt rövidfilmjét, az Anyát egészítette ki egész estés mozivá. A címszerepért Marta Nieto a legjobb női alakítás díját kapta Velencében. A Petra című film főszerepét alakító Bárbara Lennie-t ugyanakkor Európai Filmdíjra jelölték teljesítményéért. Újra láthatja a magyar közönség a Julieta után Emma Suárezt is a három barátnőről szóló Láthatatlanok című filmben. A spanyol filmhét programjából kihagyhatatlanok a komédiák: a Bármikor abbahagyom egy jól sikerült remake drogvállalkozásba kezdő egyetemi tanárokról, A vonatozás előnyei pedig egészen para komédia egy pszichiátriai klinika különös ápoltjáról. Bemutatkoznak az új generáció tehetségei is, köztük az idén a legjobb elsőfilm Goya-díját elnyert Belén Funes katalán filmrendező az Egy tolvaj lánya című alkotásával, Oliver Laxe Cannes-ban is díjazott A tűz hatalmában című mozijával vagy Carlos Marques-Marcet Az eljövendő napok című romantikus drámájával.

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük.

Normál jegyár: 1700 Ft

Jegykedvezmények:
Diák, pedagógus, nyugdíjas kedvezmény
A kedvezményre jogosult nézők a pénztárban 1300 Ft-os áron válthatnak jegyet.

Bérlet
Bérletet vált, aki a program legalább öt előadására egyszerre vált jegyet.
A bérletben váltott jegyek ára 1300 Ft. Ez a kedvezmény online jegyvásárláskor is él.

A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják.


Október 27., kedd

19:30 Amíg a háború tart / Mientras dure la guerra - NYITÓ ELŐADÁS
spanyol történelmi dráma, 103 perc, 2019
spanyol nyelven magyar felirattal
Rendező: Alejandro Amenábar

Október 28., szerda

20:00 A vonatozás előnyei / Ventajas de viajar en tren
spanyol thriller komédia, 102 perc, 2019
spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Aritz Moreno

ismétlés: november 1., vasárnap 18:00

Október 29., csütörtök

19:30 Két víz között / Entre dos aguas
spanyol dráma, 136 perc, 2018
spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Isaki Lacuesta

Október 30., péntek

18:00 A tűz hatalmában / Lo que arde
spanyol dráma, 89 perc, 2019
spanyol és gallego nyelven, magyar felirattal
Rendező: Oliver Laxe

20:00 Bármikor abbahagyom / Lo dejo cuando quiera
spanyol vígjáték, 98 perc, 2019
spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Carlos Therón

Október 31., szombat

16:00 Petra
spanyol dráma, 107 perc, 2018
spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Jaime Rosales

18:30 Láthatatlanok / Invisibles
spanyol vígjáték, 84 perc, 2020
spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Gracia Qurejeta

20:30 Anya / Madre
spanyol dráma, 125 perc, 2019
spanyol nyelven, magyar és angol felirattal
Rendező: Rodrigo Sorogoyen

November 1., vasárnap

16:00 Az eljövendő napok / Los días que vendrán
spanyol romantikus dráma, 94 perc, 2019
katalán nyelven, spanyol és magyar felirattal
Rendező: Carlos Marques-Marcet

18:00 A vonatozás előnyei / Ventajas de viajar en tren
spanyol thriller komédia, 102 perc, 2019
spanyol nyelven magyar felirattal
Rendező: Aritz Moreno

20:15 Egy tolvaj lánya / La hija de un ladrón
spanyol dráma, 102 perc, 2019
spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Belén Funes

 Spanyol Filmhét logók

Médiapartner:


Kapcsolódó műsorok

Spanyol Filmhét 2020: Amíg a háború tart

Egy világhírű író és filozófus igaz története - a filmhét nyitófilmje október 27-én

Spanyol Filmhét 2020: A vonatozás előnyei

Egy egészen para történet egy pszichiátriai intézet orvosának élményeiből

Spanyol Filmhét 2020: Két víz között

Két testvér a börtönből és a katonaságtól hazatérve újra együtt élvezi a szabadságot és a tengert

Spanyol Filmhét 2020: A tűz hatalmában

Cannes-ban az Un Certain Regard kategória zsűrijének díjával elismert film

Spanyol Filmhét 2020: Bármikor abbahagyom

Egyetemi tanárok véletlenül kifejlesztenek egy új drogot és felcsapnak dílernek

Spanyol Filmhét 2020: Petra

Petra felnőttként lel rá igazi apjára, egy nagy tekintélyű és erőszakos képzőművészre

Spanyol Filmhét 2020: Láthatatlanok

Csütörtök reggelenként egy madridi parkban három ötvenes nő találkozik és kibeszéli a gondjait

Spanyol Filmhét 2020: Anya

Elena kisfia tíz éve elveszett. Tíz év múltán találkozik egy tinédzserrel, aki a fia is lehetne.

Spanyol Filmhét 2020: Az eljövendő napok

Egy gyermeket váró barcelonai pár félelmei, örömei, vágyai

Spanyol Filmhét 2020: Egy tolvaj lánya

Sara szeretne egyenesbe jönni, ennek akadálya lehet börtönből szabaduló apja

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Elbűvölve
2024.03.28 19:00 - 21:00
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató