Érték és mérték - Szakács Sára dokumentumfilmjének bemutatója

Film Pap László teológusról - a részvétel ingyenes

2020. november 4. 19:00 - 20:30

Helyszín: Díszterem

A filmben a Budapesti Teológiai Akadémia hallgatóinak tényeken alapuló jellemrajzát ismerhetjük meg Pap László ószövetségi professzorukról. Visszaemlékezéseiket, gazdag élményeiket hitelesen adják tovább, örökítik ránk. Ezt teszik az alkotók is a filmmel - „Beszéld el fiaidnak és unokáidnak”.

A dokumentumfilm a hiteles embert állítja elénk. Az Európa-szerte ismert és elismert tudóst, a Nemzetközi Vöröskereszt embermentő munkatársát, nemzetközi egyházi szervezetek vezetőségének tagját, az egyházi újjáépítés vezetőjét. A megalkuvásra képtelen polgárt, a református lelkészt, a jó pedagógust, aki élte is, amit katedrájáról tanított, szószékéről hirdetett.

A viszontagságos huszadik század - az 1956-os forradalom - egyik legjelentősebb egyházi emberével „találkozhatunk”, legalább utólag. Ezt segítette Mertz Loránd operatőr, Nagy Ernő vágó és Szakács Sára rendező. Azt a másképpent megmutatni, ahogy az egyházat kell képviselni, az igazságot és szeretetet pedig gyakorolni.

A vetítésen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a lenti űrlap kitöltésével tudnak.


Regisztrációs űrlap


Múltbeli eseményre nem lehet regisztrálni


»Jún. 13. – Szombat«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

SACRÉ COEUR - A Szent Szív csodálatos hatalma (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Nürnberg (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Bori – A mozifilm (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

A kórus (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

Chopin – Párizsi szonáta (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:45     Csortos terem

A szeretet, ami megmarad (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Fábri terem

Magyar menyegző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:30     Törőcsik Mari terem

Pipás (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:15     Díszterem

Mohács – Világok harca (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:00     Csortos terem

Ádám almái (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:00     Fábri terem

Szürke zóna (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:15     Törőcsik Mari terem

Kiki a csoportban (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

A leleplezés napja (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Törőcsik Mari terem

Magán-ügy (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

Szerelmem, Marokkó (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Fábri terem

Blue Heron – Egy nyár emléke (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Törőcsik Mari terem

Az ördög Pradát visel 2. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Díszterem

A gyűlölet (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Fábri terem

Szürke zóna (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:15     Csortos terem

Miket nem beszélek (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

Itáliai utazás 2025-26

Goya 40

Celluloid Nights 290 fekete

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
A gyűlölet
2026.06.13 19:00 - 21:00
Franco Battiato. A hosszú utazás
2026.06.15 19:00 - 22:00
Goya 40 - Szörnyetegek
2026.06.18 19:00 - 21:00
Itáliai utazás: Latin vér
2026.06.22 19:00 - 21:00
Goya 40 - A jó főnök
2026.06.24 19:00 - 21:00
Dicsérjük Szent László királyt!
2026.06.27 11:45 - 13:40
MET 2026/27 - Giuseppe Verdi: Macbeth
2026.10.17 19:00 - 21:30
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató