Karácsonyi mesék - Cakó Ferenc élő homokrajz előadása

December 5-én a díszteremben

2015. december 5. 14:00 - 16:00

Helyszín: Díszterem

Cakó Ferenc animációs filmjei közül a homokanimációs filmek hozták számára a legtöbb nemzetközi sikert. Ebből a műfajból fejlesztette ki a művész az élő homokrajz előadást. A zenére komponált homokanimációt speciális technikai megoldással élőben, a mozivászonra kivetítve élvezheti a közönség. Ez egy különleges performance, a világon egyedülálló produkció, amit Cakó Ferenc mindig óriási sikerrel ad elő szerte a világon.

December 5-én Karácsonyi mesékcímmel egy új produkciót láthat a közönség.

Cakó Ferenc ezt az előadását 4-12 éves korú gyermekeknek állította össze, a műsort Mikulás napja és a közelgő Karácsonyi Ünnepek ihlették. Az animációs rendező természetesen az élő homokrajzolások mellett, melyeket különböző zeneművekkel összhangban ad elő, régebbi és új filmjeivel is jelenkezik.
 
Nemrég készült el két epizód egy új, VILÁGMESÉK című sorozatból, amely a világ különböző országainak népmeséiből fog állni. A mostani előadáson két epizód ősbemutatójára is sor kerül, míg az egész sorozat csak 2018-ban lesz látható.
 
A korábbi előadások előadások vidám hagyománya volt, hogy Cakó Ferenc felhív a színpadra olyan gyerekeket, akik ki akarják próbálni a homokkal rajzolás szépségeit, amit a nézők, szülők kivetítve a nagy mozivásznon is élvezhetnek majd.
Rendező: Cakó Ferenc

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Johanna
2024.04.19 20:00 - 21:30
FILM/ZENE: Ennio Morricone
2024.04.20 16:00 - 18:45
FILM/ZENE: Annette
2024.04.21 19:00 - 22:00
FILM/ZENE: Testről és lélekről
2024.04.23 19:30 - 21:30
FILM/ZENE: TÁR
2024.04.27 19:00 - 21:40
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató