100 magyar dokumentumfilm - Sír az út előttem III. – Keresztúton

2016. május 9. 18:00 - 20:00

Helyszín: Díszterem

Az 53 játékfilm után a Magyar Művészeti Akadémia tagsága kiválasztotta a 100 legjelentősebbnek tartott dokumentumfilmet is a magyar filmművészet történetéből. Ezeket is (a hagyományt folytatva) tematikus csoportokba osztottuk.

A Hallgatásra ítélve címet viselő válogatásban olyan őszinte és hiteles tényfeltáró filmek kaptak helyet, melyek készítését a korabeli politika nem nézte jó szemmel, egy részüket pedig hosszú időre betiltotta.
A vetítéseket követően az alkotókkal, illetve az avatott szakértőkkel Kelecsényi László filmtörténész beszélget.

Bővebben a filmről:

A négyrészes filmeposz a bukovinai székelyek történelmi vesszőfutását követi végig. Az egyenként is egész estét betöltő sorozat III. fejezete kerül vetítésre.
Sára Sándor a játékfilmes lehetőségek szűkülésével a nyolcvanas évek elejétől a huszadik századi magyar történelem szégyenfoltjai felé fordította a társadalmi gondokra mindig érzékeny kameráját. Dokumentumfilmjeinek hoszszú sora a politikai okokból mindig elmaradt, nemhogy tűrt, sokkal
inkább tiltott nemzeti történelmi önvizsgálatot végezte el.
· · ·
A vetítés utáni beszélgetés vendége: Sára Sándor rendező

Rendező: Sára Sándor

Operatőr: Kurucz Sándor

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/ZENE: 2001 - Űrodüsszeia
2024.04.10 19:30 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató