100 magyar dokumentumfilm - Recsk, 1950–53

2016. május 30. 17:00 - 19:00

Helyszín: Díszterem

Az 53 játékfilm után a Magyar Művészeti Akadémia tagsága kiválasztotta a 100 legjelentősebbnek tartott dokumentumfilmet is a magyar filmművészet történetéből. Ezeket is (a hagyományt folytatva) tematikus csoportokba osztottuk.

A Hallgatásra ítélve címet viselő válogatásban olyan őszinte és hiteles tényfeltáró filmek kaptak helyet, melyek készítését a korabeli politika nem nézte jó szemmel, egy részüket pedig hosszú időre betiltotta.
A vetítéseket követően az alkotókkal, illetve az avatott szakértőkkel Kelecsényi László filmtörténész beszélget.

Tekintettel arra, hogy a Recsk - Egy titkos kényszermunkatábor története három része összesen 230 perc, az egyes részek vetítése között 5 perces szünetet tartunk majd, valamint a filmhez kapcsolódó beszélgetés kivételesen a vetítés előtt kap helyet.

Bővebben a filmről:

Az Egy titkos kényszermunkatábor története alcímet viselő mű a magyar dokumentumfilmezés talán legfontosabb alkotása. Böszörményi Géza, aki annak idején maga is a tábor foglya volt, korábban egy játékfilmjében már érintőlegesen foglalkozott a szigoráról hírhedt politikai büntetőtábor egykori létezésével. A recski dokumentumfilm az oral history módszerével beszélteti kamerája előtt az embereket. Nemcsak az egykori foglyokat, hanem a közeli falu lakóit is igyekszik megszólítani, sőt, az egykori rabtartókat szóra bírni, már aki hajlandó volt kötélnek állni közülük.
· · ·
A vetítés utáni beszélgetés vendége: Pap Ferenc operatőr

Rendező: Böszörményi Géza, Gyarmathy Lívia

Operatőr: Pap Ferenc

»Dec. 29. – Hétfő«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Rokonidők (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Elfajult nyaralás (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Eleanor, a lenyűgöző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Díszterem

A feltámasztott Notre-Dame (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Törőcsik Mari terem

Rejtélyes hívások (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Díszterem

A tenger útja (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Fábri terem

Túlagyalt randevú (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Csortos terem

Jane Austen tette tönkre az életemet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

Legénybúcsú (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Véletlenül írtam egy könyvet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

Dalai Láma – A boldogság tanítása (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:00     Díszterem

Csendes barát - Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Törőcsik Mari terem

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Csortos terem

Főzőklub - A második fogás ǀ Premier előtt (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Díszterem

Father Mother Sister Brother - Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Törőcsik Mari terem

Az utolsó viking (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Csortos terem

Song Sung Blue (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Szenvedélyes nők (16)

» « 2025. December
H K Sz Cs P Sz V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930311234

Hírlevél feliratkozás

Itáliai utazás 2025-26

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató