Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és az Uránia Nemzeti Filmszínház tisztelettel meghívja Önt és Partnerét
a 2016. évi LUX filmdíjra jelölt, döntős filmek vetítésére
az Uránia Nemzeti Filmszínházba. (1088 Budapest, Rákóczi út 21.)
A belépés díjtalan, részvételi szándékát Leyla Bouzid: Felnyitom a szemem (À peine j’ouvre les yeux/As I Open My Eyes) című filmjének vetítésére kérjük jelezze a lenti regisztrációs űrlap kitöltésével. Egy e-mail címmel legfeljebb 2 főt tud regisztrálni, amennyiben nagyobb létszámú csoporttal szeretnének részt venni a vetítésen, kérjük jelezze az luxfilmnapok2016@urania-nf.hu címen.
A 19 órakor kezdődő vetítés előtt, 18 órától kerekasztal-beszélgetés lesz az Uránia Kávézóban, a döntős versenyfilmek központi témájához kapcsolódva Elszakadás - Szülő-gyerek történetek a kortárs európai filmben címmel.
A 102 perces filmes eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük.
Számítunk megtisztelő jelenlétére! Kérjük, a regisztráciős űrlap "Üzenet" mezőjében jelezze, hogy melyik szervezet képviseletében érkezik.
Lővei Andrea Elekes Botond
irodavezető ügyvezető igazgató
Európai Parlament Uránia Nemzeti Filmszínház
Tájékoztatási Irodája Magyarországon
Technikai információ: amennyiben nem kap automatikus e-mail visszaigazolást a regisztrációról, kérjük, írjon nekünk a luxfilmnapok2016@urania-nf.hu címre. Ameddig a regisztrációs űrlap látható az oldalon, addig biztosan van még szabad hely.
Leyla Bouzid első nagyjátékfilmje egy fiatal lány életét követi 2010 nyarán, nem sokkal az arab tavasz kezdete előtt. Ben Ali kormányának már csaknem vége, amikor a 18 éves makacs Farah – akit szülei orvosnak szántak – a szülői tiltás ellenére beáll egy politikailag elkötelezett rockegyüttesbe. A tuniszi éjszakai élet örömeinek felfedezése közben azonban szembe találja magát az életét megfigyelő és behálózó rendszer veszélyeivel.
A film a tavalyi Velencei Filmfesztiválon debütált, ahol az Europa Cinemas különdíját nyerte el. A tunéziai-francia-belga koprodukcióban készült alkotás Tunézia Oscar-nevezettje a Legjobb idegen nyelvű film díjára.
Vetítés 2016. november 16-án 19 órakor, a LUX-filmnapok keretében. Részletek:
http://www.urania-nf.hu/esemenyek/725/2016/11/16/lux-filmnapok-2016
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató