Élik az életüket - Női nézőpontok - vetítéssorozat 2017

Egy híján 20 film július 6. és augusztus 2. között

2017. július 6. - 2017. augusztus 2.

Helyszín: Díszterem

Élik az életüket – Nyári vetítéssorozat az Urániában

Élik az életüket – Női nézőpontok címmel idén nyáron is tematikus filmválogatással jelentkezik az Uránia Nemzeti Filmszínház. A július 6-án, csütörtökön induló sorozat keretében egy híján húsz különleges film kerül vászonra a közelmúltból, újonnan vagy még egyszer utoljára, mielőtt végleg eltűnne a mozikból. A legkülönfélébb műfajokat és történeteket felvonultató alkotásokat a női szál fűzi egybe: olyan változatos – valós és kitalált, rendkívüli és hétköznapi, ismeretlen és ismerős – női karakterek, akikre rácsodálkozhatunk, akikért izgulhatunk, és akikben magunkra ismerhetünk. A sort természetesen nem nyithatja más, mint az elmúlt év legszokatlanabb és egyben legfelszabadítóbb filmje, a Toni Erdmann és hősnője, a Sandra Hüller alakításában testet öltött Ines. A június 6-i nyitánytól kezdve egy hónapon át megannyi egyéni, szerzői hang szólal meg az Urániában: Maren Ade, Pedro Almodovar, Jessica Hausner, Naomi Kawase, Park Chan Wook és más, kedves rendezőink jóvoltából kedvenc színésznőink jutnak ismét főszerephez, köztük Catherine Deneuve, Tilda Swinton, Valeria Bruni-Tedeschi és Natalie Portman.

1000 Ft kedvezményes jegyár 3 előadás esetén! Aki a sorozat három filmjére jegyet vált, az kedvezményes áron, 1000 Ft-ért nézheti meg azokat. Az akció csak a pénztárunkban érvényes, abban az esetben, ha a három jegyet egyszerre váltod meg.

Megvalósult vetítések:

július 6., csütörtök

19:00
Toni Erdmann
(16) rendezte: Maren Ade, 162', 2016, osztrák film, német, angol és román nyelven, magyar felirattal

július 7., péntek

18:00
Elválaszthatatlanok
(16) rendezte: Edoardo De Angelis, 100', 2016, olasz film, olasz nyelven, magyar felirattal

20:00
Határidős esküvő
(12) rendezte: Rama Burshtein, 110', 2016, izraeli romantikus komédia, 110', héber nyelven, magyar felirattal
július 8., szombat

18:00
Menedék
(12) rendezte: Niki Caro, 124’, 2017, cseh-angol-amerikai életrajzi film,ma gyar nyelven

július 9., vasárnap

14:30
Határidős esküvő
(12) rendezte: Rama Burshtein, 110', 2016, izraeli romantikus komédia, 110', héber nyelven, magyar felirattal

19:00
Az utolsó tangónk
(12) rendezte: Amy Berg, 85', 2015, argentin-német dokumentumfilm, spanyol nyelven, magyar felirattal

20:45
A kertész titka
(16) rendezte:Sara Johnsen, norvég-dán-német film, 95', 2016, norvég és angol nyelven, magyar felirattal

július 10., hétfő

20:30
Egy német sors
(12) rendezte: Christian Krönes et al., 107’, 2016, osztrák dokumentumfilm, német nyelven, magyar felirattal

július 11., kedd

17:00
Elválaszthatatlanok
(16) rendezte: Edoardo De Angelis, 100', 2016, olasz film, olasz nyelven, magyar felirattal

19:00
Julieta
(12) rendezte: Pedro Almodovar, 112', 2015, spanyol filmdráma, spanyol nyelven, magyar felirattal

20:45
A kertész titka
(16) rendezte:Sara Johnsen, norvég-dán-német film, 95', 2016, norvég és angol nyelven, magyar felirattal

július 13., csütörtök

20:00
A Bigger Splash
(16) rendezte: Luca Guadagnino, 125’, 2015, olasz-francia krimi, angol és olasz nyelven, magyar felirattal

július 14., péntek

18:30
Határidős esküvő
(12) rendezte: Rama Burshtein, 110', 2016, izraeli romantikus komédia, 110', héber nyelven, magyar felirattal

20:30
Én és a mostohám
(16) rendezte: Martin Provost, 117’, 2017, francia film, francia nyelven, magyar felirattal  

július 15., szombat

14:45
Menedék
 (12) rendezte: Niki Caro, 124’, 2017, cseh-angol-amerikai életrajzi film, magyar nyelven

17:00
A kertész titka
(16) rendezte:Sara Johnsen, norvég-dán-német film, 95', 2016, norvég és angol nyelven, magyar felirattal

18:45
Julieta
(12) rendezte: Pedro Almodóvar, 112', 2015, spanyol filmdráma, spanyol nyelven, magyar felirattal
július 16., vasárnap

14:30
Egy német sors
(12) rendezte: Christian Krönes et al., 107’, 2016, osztrák dokumentumfilm, német nyelven, magyar felirattal

20:30
A remény receptje
(12) rendezte: Naomi Kawase, 113’, 2015, japán-francia-német filmdráma, japán nyelven, magyar felirattal

július 17., hétfő

16:45
A kertész titka
(16) rendezte:Sara Johnsen, norvég-dán-német film, 95', 2016, norvég és angol nyelven, magyar felirattal

18:30
Jackie
(16) rendezte:Pablo Larraín, amerikai-chilei-francia életrajzi dráma, 100’, 2016, angol nyelven, magyar felirattal

20:30
Julieta
(12) rendezte: Pedro Almodóvar, 112', 2015, spanyol filmdráma, spanyol nyelven, magyar felirattal

július 18., kedd

16:15
Én és a mostohám
(16) rendezte: Martin Provost, 117’, 2017, francia film, francia nyelven, magyar felirattal  

18:30
Határidős esküvő
(12) rendezte: Rama Burshtein, 110', 2016, izraeli romantikus komédia, 110', héber nyelven, magyar felirattal

július 19., szerda

18:45
Az utolsó tangónk
(12) rendezte: German Kral, 85', 2015, argentin-német dokumentumfilm, spanyol nyelven, magyar felirattal

20:30
Elválaszthatatlanok
(16) rendezte: Edoardo De Angelis, 100', 2016, olasz film, olasz nyelven, magyar felirattal

július 20., csütörtök

16:30
Én és a mostohám
(16) rendezte: Martin Provost, 117’, 2017, francia film, francia nyelven, magyar felirattal

július 21., péntek
14:00

Julieta
(12) rendezte: Pedro Almodóvar, 112', 2015, spanyol filmdráma, spanyol nyelven, magyar felirattal
20:30

Ártatlanok
(16) rendezte:Anne Fontaine,115’, 2016, francia-lengyel film, francia és lengyel nyelven, magyar felirattal

július 22., szombat

15:45
Az utolsó tangónk
(12) rendezte: German Kral, 85', 2015, argentin-német dokumentumfilm, spanyol nyelven, magyar felirattal

17:30
Toni Erdmann
(16) rendezte: Maren Ade, 162', 2016, osztrák film, német, angol és román nyelven, magyar felirattal

20:30
A szobalány
(18) rendezte: Park Chan-wook, 141’, 2016, koreai film

július 23., vasárnap

20:30
A kertész titka
(16) rendezte: Sara Johnsen, norvég-dán-német film, 95', 2016, norvég és angol nyelven, magyar felirattal


július 24., hétfő

16:30
Határidős esküvő
(12) rendezte: Rama Burshtein, 110', 2016, izraeli romantikus komédia, 110', héber nyelven, magyar felirattal

18:30
Julieta
(12) rendezte: Pedro Almodóvar, 112', 2015, spanyol filmdráma, spanyol nyelven, magyar felirattal

20:30
A stylist
(16) rendezte: Olivier Assayas, 105’, 2016 francia film, angolul, magyar felirattal

július 25., kedd

14:00
Én és a mostohám
(16) rendezte: Martin Provost, 117’, 2017, francia film, francia nyelven, magyar felirattal  
18:30
Őrült boldogság
(16) rendezte: Paolo Virzi, 118’, 2016, olasz-francia dráma, olasz nyelven, magyar felirattal

július 26., szerda

18:30
Egy német sors
(12) rendezte: Christian Krönes et al., 107’, 2016, osztrák dokumentumfilm, német nyelven, magyar felirattal

20:30
Határidős esküvő
(12) rendezte: Rama Burshtein, 110', 2016, izraeli romantikus komédia, 110', héber nyelven, magyar felirattal

július 27., csütörtök

16:00
A remény receptje
(12) rendezte: Naomi Kawase, 113’, 2015, japán-francia-német filmdráma, japán nyelven, magyar felirattal

18:15
Én és a mostohám
(16) rendezte: Martin Provost, 117’, 2017, francia film, francia nyelven, magyar felirattal

20:30
A kertész titka
(16) rendezte:Sara Johnsen, norvég-dán-német film, 95', 2016, norvég és angol nyelven, magyar felirattal

július 28., péntek

20:30
Amy – Az Amy Winehouse-sztori
(16) rendezte: Asif Kapadia, 127', 2015, brit dokumentumfilm, angol nyelven, magyar felirattal

július 29., szombat

16:30
Őrült szerelem
(16) rendezte: Jessica Hausner, 96’, 2014, osztrák film, német nyelven, magyar felirattal

18:15
A szerelem története
(12) rendezte: Radu Mihaileanu, 134’, 2016, francia-kanadai-román-amerikai romantikus dráma, angol nyelven, magyar felirattal

20:45
Julieta
(12) rendezte: Pedro Almodovar, 112', 2015, spanyol filmdráma, spanyol nyelven, magyar felirattal

július 30., vasárnap

14:45
Az utolsó tangónk
(12) rendezte: German Kral, 85', 2015, argentin-német dokumentumfilm, spanyol nyelven, magyar felirattal

20:30
Határidős esküvő
(12) rendezte: Rama Burshtein, 110', 2016, izraeli romantikus komédia, 110', héber nyelven, magyar felirattal

július 31., hétfő

16:45
Én és a mostohám
(16) rendezte: Martin Provost, 117’, 2017, francia film, francia nyelven, magyar felirattal

19:00
A kertész titka
(16) rendezte:Sara Johnsen, norvég-dán-német film, 95', 2016, norvég és angol nyelven, magyar felirattal

20:45
Julieta
(12) rendezte: Pedro Almodovar, 112', 2015, spanyol filmdráma, spanyol nyelven, magyar felirattal

augusztus 1., kedd

17:45
Menedék
(12) rendezte: Niki Caro, 124’, 2017, cseh-angol-amerikai életrajzi film,ma gyar nyelven

20:15
Elválaszthatatlanok
(16) rendezte: Edoardo De Angelis, 100', 2016, olasz film, olasz nyelven, magyar felirattal

augusztus 2., szerda

14:00
A kertész titka
(16) rendezte:Sara Johnsen, norvég-dán-német film, 95', 2016, norvég és angol nyelven, magyar felirattal

16:00
Határidős esküvő
(12) rendezte: Rama Burshtein, 110', 2016, izraeli romantikus komédia, 110', héber nyelven, magyar felirattal

18:00
Egy német sors
(12) rendezte: Christian Krönes et al., 107’, 2016, osztrák dokumentumfilm, német nyelven, magyar felirattal


Kapcsolódó műsorok

Én és a mostohám

(16)
Catherine Deneuve-vel és Catherine Frot-tal

Julieta

(16)
Pedro Almodóvar huszadik nagyjátékfilmje

Az utolsó tangónk

(12)
Karrier, szerelem, tangó - Argentína legismertebb tangótáncosainak története

Ártatlanok

(16)
Megrázó történet egy második világháború utáni apácazárdáról

A szobalány

(18)

Határidős esküvő

(12)

A kertész titka

(16)
Keserédes európai film titkokról, szembenézésről

Menedék

(12)

A szerelem története

(12)

A Bigger Splash

(16)
Vágy, féltékenység és rock and roll a perzselő földközi-tengeri nap alatt

Egy német sors

(12)

A stylist

(16)

Toni Erdmann

(16)
A monumentális boldogságbomba műsoron

A remény receptje

(12)
Az édesbabzselé mennyei ízének titka...

Jackie

(16)
Natalie Portman újabb zseniális alakítása, ezúttal Jackie Kennedy bőrébe bújva

Őrült boldogság

(16)
Olasz dramedy remek színészekkel

Őrült szerelem

(16)
Az ifjú költő, Heinrich a szerelem által próbálja különös módon legyőzni az elkerülhetetlen halált

Elválaszthatatlanok

(16)
Sorrentino szerint a 2016. év legjobb olasz filmje

Amy – Az Amy Winehouse-sztori

(16)
Zenés dokumentumfilm Amy Winehouse tragikus életéről, korábban nem látott felvételekkel
» « 2017. Augusztus
H K Sz Cs P Sz V
31123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123

Hírlevél feliratkozás



2017. május 10-én indul a jegyelővétel

Bolsoj Balett 2017/2018

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

NYITVA TARTÁS: 10:30 – 21:15
Uránia Kávéház: 10:30 – 21:00

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
adatvédelmi nyilatkozat