< VISSZA

4. Uránia Filmnapok: Szerelem


magyar filmdráma, 85 perc, 1971

Időpontok:

Rendező: Makk Károly

Író: Déry Tibor
Forgatókönyvíró: Bacsó Péter
Operatőr: Tóth János
Vágó: Sivó György

Szereplők: Darvas Lili, Törőcsik Mari, Darvas Iván, Mensáros László, Orsolya Erzsi, Bitskey Tibor, Szakács Eszter, Ambrus András

Kevés az olyan magyar film, amely egy tabusértő politikai témát ennyire ki tud ragadni közvetlen történelmi kontextusából, és örökérvényű emberi drámaként képes azt felmutatni. Ahogy kevés az olyan magyar film is, amely a maga radikális, a megszokottól számos elemében eltérő formaeljárását ilyen mértékben képes a közönség számára átélhető, élményszerű módon közvetíteni. A két állítás nyilván nem elválasztható egymástól: a Szerelem megrendítően mély és összetett „szeretetháromszöge”, az anya/anyós, a feleség/meny és a férj/fiú története a montázzsal megnyíló emlék- és fantáziaképekben nyeri el a politikai motivációjú drámán túlmutató – attól nem független – jelentését. Már a főcím alatt felfigyelhetünk a rövid időre bevágott, az elbeszélés logikájába nem illeszkedő képekre. Az itt megalapozott formaelv következetesen végigkíséri a filmet, kezdve az idős asszony fiatalkori emlékét idéző flashbacktől az „amerikai” levél olvasását kísérő mentális képeken át a férfi szabadulásának, majd a házastársak régen várt viszontlátásának jelenetéig. A montázs segítségével a felszínen zajló történet mögé nézhetünk: a lelkek mélyére – avagy a szellem magasába.

A filmről:
Az ötvenes években Luca, a fiatal tanárnő hűségesen várja haza politikai okokból bebörtönzött férjét, Jánost. A régi barátok félnek, elzárkóznak a segítségre szoruló asszony elől. Luca feladatai között szerepel az is, hogy ellássa anyósát és elhitesse vele, hogy fia filmet forgat Amerikában. A két nő különös kapcsolatának alapja, hogy ugyanazon férfi áll életük középpontjában. A Mama már nem tudja megvárni fia hazatértét. Egy nap váratlanul kiszabadul János, s a házaspár újra kezdi az életet.

A költői szépségű film Tóth János, Makk Károly és Déry Tibor egyszeri és megismételhetetlen alkotása. Az élet legfontosabb kérdéseit érinti - szerelemről, halálról, túlélésről szól. Az '56-os korszak abszurditását úgy fokozza, hogy a századforduló biedermeier emlékeit felvillantva egy vállalhatatlan meg egy visszahozhatatlan világot, kétféle lehetetlent szembesít egymással. Tóth János szuverén képi világa költői szépségű, ugyanakkor súlyos atmoszférát teremt. Halálos és gyönyörű játék az, ami a két asszony között zajlik. Szabálya nincs, csak törvénye, amit a normák felett levő, legmagasabb rendű emberség szab. A Szerelem minden idők egyik legszebb magyar alkotása, mely méltó helyet foglal el a "Budapesti tizenkettő" filmjei között, s a világegyetemes filmművészetében.

Díjak
Cannes-i fesztivál (1971) - Zsűri Nagydíja: Makk Károly
Cannes-i fesztivál (1971) - Különdíj: Darvas Iván Törőcsik Mari


Tovább a 4. Uránia Filmnapok részletes programjához

Forgalmazó: Örökmozgó

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Elbűvölve
2024.03.28 19:00 - 21:00
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató