< VISSZA

Eiben István fényudvara - Az utolsó tekercs / 2. Uránia Filmnapok


magyar dokumentumfilm, 40 perc, 2002

Időpontok:

Rendező: Medgyessy Gabriella

Szerkesztő: Németh Beatrix

Közreműködők: Bicskey Tibor, Gaál István, Gottesmann Ernő, Makkai Árpád, Szécsényi Ferenc, Sára Sándor, Illés György

Eiben István a magyar filmművészet történetében szinte példűtlanul gazdag életművet, csaknem 135 általa fényképezett hosszú játékfilmet hagyott hátra. Több mint 50 némafilmet forgatott, amelyekből egyetlen egy sem maradt meg az utókornak. A filmes szakmában legendák keringenek az "eibeni fény" titkáról. Pista bácsi úgy látott, mint a nyersanyag. Ő volt az érzékeny fekete-fehér árnyalatok, a félközelik, a premier plánok nagymestere. A magyar némafilm történetében ő volt az első, aki a belső műtermi felvételeknél a világítást önálló művészi kifejezőeszközként használta. Ő fényképezte az első hosszú hangosfilmet, A kék bálványt, majd a Hyppolit, a lakájt, a Lila ákácot, a Bál a Savoybant, a Légy jó mindhaláligot, az Egy pikoló világost, de a kétszázadik hangosfilmet, a Dankó Pistát is. A születésének századik évfordulójára készült dokumentumfilmban a filmszakma nagyságai idézik fel Eiben István fényudvarát az utolsó tekercs nevében.

 

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató