< VISSZA

Isten szolgája: Sándor István - szalézi vértanú


magyar rövid játékfilm, 42 perc, 2014

Időpontok:

Rendező: Dér András

Szereplők: Orth Péter, Dér Denisa, Lux Ádám

„Sándor István 1914-ben (99 éve) született, és 1953. június 8-án végezték ki. Szalézi szerzetes volt, rendje szellemében fiatalok oktatásával foglalkozott. Mivel 1950-ben a szerzetesrendeket feloszlatták, ez a fajta tevékenység államellenesnek minősült, így koholt vádak alapján letartóztatták, a Fő utcai fogdában vallatták, többször véresre verték. Sándor Istvánnak lett volna lehetősége külföldre menekülni, de mivel nem akarta a rábízott fiatalokat magukra hagyni, itthon maradt, vállalván a következményeket. Végül megszületett a pártőrség pere néven elhíresült eljárásban a halálos ítélet, amelyet 1953. június 8-án hajtottak végre rajta. Testét jeltelen sírba dobták. A katolikus egyház Sándor Istvánt vértanúnak tekinti, mivel hitéért vállalta a halált. A 39 éves korában vértanúhalált halt szerzetes élete és áldozathozatala példaértékű. Don Bosco-i lelkülete, tántoríthatatlan ifjúság ? és hazaszeretete, mély hite a kommunista diktatúra alatt egyenesen vezette az akasztófáig.”

Bemutató dátuma: 2013.10.17.

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató