< VISSZA

A kis utazás


magyar játékfilm, 100 perc, 2000

Időpontok:

Rendező: Buzás Mihály

Szereplők: Farkas Arnold, Gyabronka József, Gáspár Imola, Császárik Nóra, Dózsa Erzsébet

A vetítés után buli a Kávézóban!

"Kétütemű vágyálmok" - filmzenék és táncdalok utazásról, távoli tájakról. Dj: Sanyi (Tilos)

Bővebben a filmről:

A nyolcvanas években egy vidéki gimnázium egyik osztálya jutalomból táborozni mehet az NDK-ba, egy nemzetközi építőtáborba. A 3.b hiába akar alulmaradni a Ki mit tud a KGST-ről? című versenyben, őket hozzák ki győztesnek.

„Mint tudjátok, többszörösen bizonyított, tudományosan bizonyított tény, hogy az embert a munka emelte ki az állati sorból. És gondolom, azt is tudjátok, hogy azt is bizonyították, hogy a szocializmus a munkamegosztás legmagasabb szintű megnyilvánulása, tehát a szocialista ember a legkevésbé állat?” 1980 körül már a legvidámabb barakkban is csak bohócszemüveg egyidejű viselésével volt értelmezhető ilyen szöveget előadni, mert hát az egész szocialista nevelés nevű bádogtákolmányról lemállott már ekkora a tekintély vékonyka hámrétege, alatta pedig maradt a csupasz valóság: vagyis hogy ez az egész önmaga paródiája. Nagyjából ebben a hangulatban telik a 3. b. NDK-beli osztálykirándulása, amit a helyi Mädchenek jelenléte tesz teljessé. Amúgy hivatalosan a rendszer rendületlenül épül, minek szerves része az egyelvű a népek közti barátság szorosabbra fűzését célzó tábor. Meg máshová úgysem lehet menni, Korfu például még nem játszik. A kis utazás című ungarische tinivígjáték kis költségvetésből készült kis magyar kulttá nőtte ki magát igen hamar, nem véletlenül lett közönségdíjas a 31. Magyar Filmszemlén. Bája főként a benne ábrázolt kicsinyességek abszurditása: Coca Cola és kazettás magnóból szörcsögő Piramis, mint a szabadság szimbólumai. Hol volt, hol nem volt...

Vetítés a Közgáz Vizuális Brigád szíves hozzájárulásával.

»Júl. 4. – Szombat«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: David Hockney a londoni Királyi Művészeti Akadémián

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Chopin – Párizsi szonáta (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

A szeretet, ami megmarad (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Messzi észak (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

Magyar menyegző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Csortos terem

Újratervezés (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:30     Fábri terem

Dicsérjük Szent László királyt! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:30     Törőcsik Mari terem

A dombok halvány képe (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

SACRÉ COEUR - A Szent Szív csodálatos hatalma (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:00     Csortos terem

Mohács – Világok harca (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Fábri terem

Találkozás a Buddhával (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

A zongorahangoló (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Törőcsik Mari terem

Blue Heron – Egy nyár emléke (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

Az Arany spatula (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Törőcsik Mari terem

A leleplezés napja (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Keserű karácsony (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:45     Csortos terem

Ádám almái (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Fábri terem

A gyűlölet (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

Filmcsobbanás 2026

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató