< VISSZA

A magyar animáció aranykora 2.


magyar animációs rövidfilmek, 89 perc, 1968
magyar nyelven

Rendező:

Rendezők: Jankovics Marcell, Gémes József, Ternovszky Béla, Szórády Csaba és Nepp József, Foky Ottó,  Vajda Béla, Szoboszlay Péter, Bányai István, Hernádi Tibor, Cakó Ferenc, Tóth Pál


Jankovics Marcell: Add tovább, szamár a végállomás!
magyar animációs film, 1974

 

Gémes József: Koncertisszimó
magyar animációs film, 1968

"Elfogult vagyok? Nem győzöm eléggé hangsúlyozni. És irigykedem továbbra is, mert hol van például olyan tömör, gyilkos iróniájú, mindenkire egyformán ható vers (szobor, festmény, színdarab, zene) a háború képtelensége ellen, mint Gémes József „Koncertisszimó” című rajzfilmje? Órákig tartana, míg a bennem keltett asszociációkat kifejteném, amit a film egy-két perc alatt „elmondott”." (Csukás István, DIA)

 

Foky Ottó: Babfilm
magyar animációs film, 1975

A különös égitestet különös lény látogatja meg, s figyeli a bolygó lakóinak, a babszemeknek az életét...

"Nagyon izgalmas volt (a forgatás). Nepp József négyezer babra írta az akkor még Madártávlat címet viselő sztorit. Végül körülbelül 3000 babot mozgattunk meg. Úgy kezdtem hozzá, mint egy népszerű-tudományos filmhez, minden elérhető babforrás-munkát elolvastam. Több zsák babból válogattuk ki a színre és nagyságra megfelelőeket. Karaktereket kerestünk. Az foglalkoztatott, milyen is egy „cselekvő” bab, ha sétál, dolgozik, tüntet, szeret, szórakozik, él, meghal? A forgatás során szinte „személy szerinti” ismerőseink lettek a babok. A kis vörös, a nagy kövér, a lapos, a fekete... Persze rengeteg egyéb tárgyat is fölhasználtunk, s nem volt egyszerű a forgatás, de a film nagyon jó lett." (Beszélgetés Foky Ottóval, Filmkultúra, 2007., lendvai Erzsi)

 

Ternovszky Béla: Modern edzésmódszerek
magyar animációs film, 1970

Ternovszky Béla első önálló rajzfilmje, az 1970-ben készült hét perces Modern edzésmódszerek című film, számos hazai és nemzetközi fesztiváldíjat nyert. 

 

Szórády Csaba és Nepp József: Rondino
magyar animációs film, 1977

 

Jankovics Marcell: Mélyvíz
magyar animációs film, 1970

Egy magára hagyott fuldokló kiáltozik – de vajon ki hallja meg?

 

Jankovics Marcell: Sisyphus
magyar animációs film, 1974

Egyszerű, könnyed vonalvezetés és tömör filozófia jellemzi az alig kétperces filetűdöt. Kevés animációnál látunk ennyire szépen kidolgozott és pontos mozgást. Az embert annyira lenyűgözik a helyenként csak néhány vonallal megrajzolt Sisyphos mozdulatai, hogy már nem is figyel arra, hogy kicsoda ő és miért csinálja azt, amit csinál, egyszerűen csak gyönyörködik a mozgásban. A film végére tér csak észhez és értelmezi az eltelt másfél percet. Jankovics Marcell szinte egyedül rajzolta meg a közel 1800 rajzból álló filmet, hat héten keresztül, bár a dramaturgiába végül mások is beleszóltak: "A Sziszifusz eredeti változatának például más volt a befejezése. Az eredeti változat szerint Sziszüphosz felgörgette volna a követ a hegyre, mely golyóvá válik és egy golfütő üti el.

 

Szoboszlay Péter: Hé te!
magyar animációs film, 1976

Kinyitjuk a televíziót, ha a híreket szeretnénk megnézni, és máris zúdul ránk az erőszak a nagyvilágból. A film alkotói az erőszak, az agresszió torzító hatását próbálják tetten érni.

Szoboszlay Péter 1976-es kisfilmje, a Hé, te! egyfajta animációs Kazohinia, ahogy Dániel Ferenc jellemzi a Filmkultúra hasábjain megjelent írásában. „Mert mi a »kazo«-állapot? Eluralkodó rettegés a szubjektumban; térbeli önkorlátozás; logikátlan cselekvés; értékvesztés; roncsolás és rombolás expanziója; agresszió mint kiélésforma; mint a magányból való kitörés rituáléja; a külső-belső rémuralom megzabolázhatatlansága. Mint látvány: meglehetősen antifotogén állapot, még animációs megfogalmazásban is az, hiszen nem szívesen nézünk szembe tomboló képmásunkkal.” Az 1976-os Hé, te! című munkájában a rögeszmés zsarnoki akarat következményei mellett az erőszakhoz vezető út is megjelenik, ahogy a világ által indukált és az emberben levő artikulálhatatlan paranoiából és félelemből a minden értéket és emberit elpusztító agresszivitás megszületik. Ahogy Varga Zoltán fogalmaz a Filmvilág hasábjain 2005-ben közölt portréjában, „a film a megalománia gyökereiig ás le. A (túl)kompenzáció mélyén meghúzódó paranoia, kisebbrendűségi érzés és meghasonlás tökéletes analízise. Ábrázolásmódjában minimalistább az előzőeknél; a főszereplő és élettere fekete-fehér; a zene háttérbe szorul, a címbeli vérfagyasztó kiáltás kivételével csak zörejek, artikulálatlan emberi hangok hallatszanak. „Hé, Te!”, ordítja el magát egy azonosíthatatlan hang a film legelején, menekülésre sarkallva vonalakból fölépített nyakigláb hősünket, aki félelmében otthonába zárkózik be.

Az otthon keret a keretben: kockába zárt szoba; mögötte sötét a háttér. Anonim főszereplőnk rettegése és elszigeteltsége a szobában teljesedik ki, az enteriőr lidércnyomása Polanski Iszonyatának és Svankmajer A lakásának rokona: a tér hol összeszűkül, hol mélységben és magasságban megnyúlik, minden tárgy fenyegetést hordoz, a bútor-barikád mit sem ér. A nyomasztó monokrómiát egy agyonütött hernyóból kikelő színes pillangó látványa bontja meg, villanásnyi színes képeket hoz magával a kinti, levegős, tágas világból. Már későn, a zsarnokság ragályos, a megfélemlítettekből és megalázottakból lesznek az új zsarnokok. „Hé, Te!” – rivall a főhős a pillangóra: a lepke elporlad a szavak hatására, majd rövidesen így járnak a bútorok, a felbukkanó Mona Lisa-festmény, a szoba falai, végül kő kövön nem marad a házban, hősünk kitör kocka-börtönéből. Tobzódó agresszivitásában műalkotásokat és városokat éget föl, aztán pokoli vihogás közepette, sokadmagával indít éjszakai pogromot egy utca ellen. A zárókép telitalálatában ismét menekülni látjuk a főszereplőt, ezúttal önmaga árnyéka elől, s bárhogy fut, ettől a zabolátlan és röhögő fantomtól nem tud szabadulni.” (Orosz Anna Ida, Filmkultúra)

 

Jankovics Marcell: Küzdők
magyar animációs film, 1977

A rendező 1977-ben Cannes-ban e filmjável kategóriájában elnyerte az Arany Pálmát. 

 

Bányai István: Hamm!
magyar animációs film, 1977

 

Hernádi Tibor: Animália
magyar animációs film, 1977

Ebben a könnyed, rövid, ámde mégoly szórakoztató animációs filmben két matematikai ambíciókkal megáldott egér próbálja felülmúőlni egymást táblára írt összeadások által. AHogy nő a képletek komplexitása, úgy lesz a párharc egyre hevesebb, mígnem a macska megjelenése fájdalmasan leegyszerűsíti a képletet....

 

Cakó ferenc: A szék
magyar animációs film, 1977

 

Tóth Pál: Hogyan lehet megijeszteni egy oroszlánt
magyar animációs filmfesztivál, 1980

Hírlevél feliratkozás

Az Uránia heti moziműsora

NT Live 2019-2020

Metropolitan Opera 2019-2020

Exhibition On Screen 2019-2020 

Bolsoj Balett 2019-2020

Ruben Brandt - A gyűjtő, iskolai vetítések

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás és Emeleti kávézó: Az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
adatvédelmi nyilatkozat