< VISSZA

Vivian Maier nyomában


amerikai dokumentumfilm, 83 perc, 2013
angol nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: Charlie Siskel, John Malouf

Szereplők: Vivian Maier, John Malouf, Mary Ellen MarkPhil Donahue

Élt egyszer Amerikában egy dada, aki a XX. század egyik legnagyobb fotósa volt, ám ezt nem gyanította magáról. Vivian Maier úgy halt meg, hogy hátrahagyott többezernyi remekművéből soha egy sem került nyomtatásba.
Egy nap egy John Maloof nevű fiatal történész Chicago régi épületeinek történetét kutatva egy bolhapiaci aukción megvett egy doboznyi negatívot, és ez a nap nemcsak megváltoztatta életét, de csakhamar milliomossá is tette.
A Vivian Maier nyomában című film e két mesét bontja ki: a szegénységben és elhagyatottságban meghalt magányos dada történetét, aki alkalmi munkái mellett egész életében fotózott, mintegy végigdokumentálva a XX. század második felét. Úgy használta a fényképezőgépet, mint Van Gogh az ecsetet: anélkül ontotta magából a remekműveket, hogy arra a világ kíváncsi lett volna. A Vivian Maier nyomában azonban a felfedezés örömének dokumentuma is, John Maloof szerencséjének és inspiráló erőfeszítéseinek története, aki az általa felfedezett művészt és annak életművét megismertette a világgal.

! A film az Élik az életüket c. vetítéssorozatban látható !
Tovább az esemény részletes programjához

Forgalmazó: Cinefil Co Kft.

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/ZENE: 2001 - Űrodüsszeia
2024.04.10 19:30 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató