< VISSZA

Angel Sans Briz válaszútja

La encrucijada de Ángel Sans Briz
spanyol dokumentumfilm, 93 perc, 2013
spanyol nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: José Alejandro González Baztán

Magyarországon 2001-től minden évben április 16-án tartják meg a holokauszt magyarországi áldozatainak napját.
1944-ben ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását a korabeli Magyarország kárpátaljai területén.

Az emléknap alkalmából az Uránia Nemzeti Filmszínház műsorra tűzi az Angel Sans Briz válaszútja című spanyol filmet. A magyar vonatkozású dokumentumfilmből megismerhetjük a spanyol diplomata történetét, aki a második világháború alatt Budapesten tervet dolgozott ki, hogy megmentse a zsidókat a holokauszttól. Az általa kiállított okmányok közel 5500 ember életét mentették meg. A dokumentumfilmet Magyarországon először az Uránia  Nemzeti Filmszínház közönsége láthatta a tavaly decemberi Spanyol Filmhéten, alig két hónappal azután, hogy átadásra került Budapesten az új Ángel Sanz Briz út és emlékmű, a diplomata hősies munkájának elismeréseképpen. A film eredeti nyelven, magyar felirattal látható.

A kedvezményes jegyár 1000 forint.

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Johanna
2024.04.19 20:00 - 21:30
FILM/ZENE: Ennio Morricone
2024.04.20 16:00 - 18:45
FILM/ZENE: Annette
2024.04.21 19:00 - 22:00
FILM/ZENE: Testről és lélekről
2024.04.23 19:30 - 21:30
FILM/ZENE: TÁR
2024.04.27 19:00 - 21:40
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató