< VISSZA

DocNomads Premier


dokumentumfilm-válogatás, 120 perc, 2015
angol nyelven, angol felirattal

Időpontok:

Rendező: a Színház- és Filmművészeti Egyetem nemzetközi mesterképzésének dokumentumfilmes hallgatói

Először mutatkoznak be a nagyközönségnek az SZFE nemzetközi dokumentumfilmes mesterképzésének hallgatói.  A három rangos európai egyetemen folyó „DocNomads” elnevezésű kurzus első nyilvános vetítésére május 5-én, kedden este 7-kor az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerül sor. 

A DocNomads az idén 150 éves SZFE egyedülálló filmes művészeti képzése, amely három európai egyetem együttműködésével jött létre. Különlegessége, hogy a dokumentumfilm-rendező mesterszakos hallgatók szemeszterenként vándorolnak az iskolák között, így tanulmányaikat - összehangolt tanterv alapján - Lisszabonban, Budapesten és Brüsszelben végzik. A program vezetője Almási Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező.

A dokumentumfilm készítés virágkorát éli Európában, számtalan alműfajjal, egyre nagyobb közönség érdeklődéssel. A DocNomads ebben igazi különlegesség: a világ több, mint 20 országából érkező hallgató tanul együtt, Európa három kultúrájában csiszolva rendezői képességeit. Első nyilvános vetítésükön 7 alkotást láthatunk, melyből 3 diplomafilm, a többi pedig Budapesten forgatott vizsgafilm.  Az alkotók jó filmes érzékkel rendelkeznek, szociálisan és morálisan érzékenyek, empatikusak, kreatívak, s mind egyetértenek abban: a dokumentumfilm rendezés több mint szakma, a dokumentumfilm rendezés világszemlélet.

A vetítést megnyitja: M. Tóth Géza rektor, SZFE
A nemzetközi felsőoktatási programot ismerteti: Beke Márton, Tempus Közalapítvány
Élményeiről beszámol: Diana Pacheco (Ecuador) és Svitlana Shymko (Ukrajna), hallgatók, DocNomads

A filmeket eredeti vagy angol nyelven, angol felirattal vetítjük.

Jegyek kedvezményes áron, 700 Ft-ért kaphatók az Uránia jegypénztárában és honlapján.

A vetített filmek:
1. Tarek Raffoul: Red White Green (Libanon)
2. Zurbó Dorottya: Songs About Home (Magyarország)
3. Alyx Ayn Arumpac: Garázs Inventory (Fülöp-szigetek)
4. Muhammad Rahman Shohel: A Passagem (Banglades)
5. Rommert Schrijver: Super 98 (Hollandia)
6. Diana Pacheco Lagutienko: Path (Ecuador)
7. Svitlana Shymko: The Doctor Leaves the Last (Ukrajna)

»Nov. 25. – Szerda«

Maszkviselés és egyéb járványügyi intézkedések

Hírlevél feliratkozás

Az Uránia heti moziműsora

 

Itáliai utazás 2019/2020

 Összhang - vetítéssorozat akadálymentesített magyar felirattal. 2019. Ősz

Uránia Aranykönyv

MMA

Események
Ebben a kategóriában nincs jövőbeli esemény
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás és Emeleti kávézó: Az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató