< VISSZA

Ez már nem az én városom...Kolozsvár


magyar dokumentumfilm, 53 perc, 2012
magyar nyelven

Időpontok:

Rendező: Mohi Sándor

Filmszínházunk 2003 óta ad otthont a Faludi Ferenc Akadémia dokumentumfilmes fórumának, amely a 6.45 című játékfilmes filmklubot váltja, és a hagyományos dokumentumfilmek mellett az animációs, a tudományos ismeretterjesztő, továbbá a néprajzi, illetve a természetfilmek legjobbjaiból is bemutat néhányat. A vetítéseket követő beszélgetéseken a nézők a filmek alkotóival is találkozhatnak, és részt vehetnek a látottak közös elemzésében.

2014. február 19-én vetítésre kerül Mohi Sándor Ez már nem az én vérosom...Kolozsvár című, 2012-ben készült dokumentumfilmje. A vetítés utáni beszélgetés vendége a rendező: Mohi Sándor.

Nemcsak néprajz-és történészszakértő kalauzol minket, hanem egyszerű, hétköznapi kolozsváriak emlékeznek a „KINCSES VÁROS” múltjára, történetére, személyesen megélt sorsuk által.
Tudják, hol van a murok-egyetem, mit kérdeztek a bécsi döntés után bevonuló magyar katonák a kolozsvári magyaroktól, és hogyan működött egy békebeli írógép-javító? Olyanok mesélnek, akik többször is meglelték és elvesztették hazájukat, pedig mindig Kolozsvárott éltek.
Ebben a filmben benne van az, ami a történelemkönyvekből kimarad: a megélt történelem, a személyes élmény.

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató