< VISSZA

Fényes szelek / 2. Uránia Filmnapok


magyar filmdráma, operatőr: Somló Tamás, 78 perc, 1968

Időpontok:

Rendező: Jancsó Miklós

Szereplők: Balázsovits Lajos, Drahota Andrea, Kovács Kati, Kozák Abdrás, Bálint András, Juhász Jácint, Madaras József, SZombathy Gyula, Tóth Benedek

Jancsó Miklós és Somló Tamás már az ötvenes évek elejétől együtt híradóztak. Az összeszokottság és az együtt formálódó, váratlanságra nyitott szemlélet tette lehetővé, hogy az Oldás és kötéssel (1963) kezdődően kialakítsák a világ filmművészetére is jelentős hatást gyakorló, geometrikusan komponált hosszú snittet.  A Szegénylegények (1965) és a Csillagosok, katonák (1967) intenzív nagymozgásokkal írta le a gondolatot: a hatalom modelljét és az annak kiszolgáltatott embert. Utolsó közös filmjükben, a NÉKOSZ mozgalom élményét megidéző Fényes szelekben jelenik meg először a tánc, a későbbi filmekre is jellemző koreografikus Jancsó-stílus. A 68-as francia tüntetések mozgásvilágára emlékeztető, állandóan átalakuló, egymást provokáló csoportok váltak a konvencionális idő- és téralakítással is szakító film főhősévé. A „forradalmi hatalom születésének és elidegenedésének” (Fehér Ferenc) folyamatait Somlóék markánsan eltérő színekkel, hosszú, nagyfeszültségű téralakzatokban jelenítették meg. Teljesen kiaknázták a tér mélységét: az egyes emberek, csoportok rituális együtt- és utánmozgatásával a résztvevők alávetettségét, a hatalmi elvvel való azonosulását képezték le.  Fazekas Eszter filmtörténész

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató