Történetek szórt fényben | Léptékváltás - a Faludi Filmszemle kísérőprogramja

Director: Történetek szórt fényben: Simonyi Balázs | Léptékváltás: Gulyás Gyula

Történetek szórt fényben | rendező: Simonyi Balázs, 2015, hossz 59 perc

A magyar fotókultúra vitathatatlanul egyik legkiemelkedőbb kortárs alkotója az épp most 70 éves Benkő Imre. A hosszú évek alatt alázattal és kitartással készített, az ózdi iparvilág hanyatlástörténetét felvázoló könyve (Acélváros), a csendes humánummal teli portrégyűjtemény (Ikrek), a mai napig konok érdeklődéssel fotografált, a Sziget-fesztivált megörökítő sorozata (Arcok), a főváros arculatának, lakói természetének több évtizedes változásait feltérképező fényképalbumai (Szürke fények; Budapest Blues) vagy az „utazás maga cél"-kifejezés jegyében fogant, külföldi tájakat, főként poszt-szocialista helyeket bemutató szériái (Utak) a hazai (szubjektív) dokumentarista iskola alapművei, az autonóm riporttal foglalkozók hivatkozási pontjai. Benkő magányos hosszútávfutó alkat: a világ vizuális megértése, az ember és környezetének viszonyai, annak változásai és azok leképezése érdekli fotográfusként, kitartó szorgalommal, nagy távlatokban, lassan készíti el sűrű szövésű képeit, amelyek albumba, sorozatba rendezve még mélyebb jelentéstartalommal bírnak. Amelyekben egy szolid szituáció is számos kontextusban értelmezhető. Időt szán a témájára. Gyalog jár: visszahúzódó megfontoltsága segít közel kerülni alanyaihoz. Jó szándékú, elfogadtatja magát. Nem tolakszik, nem tör szenzációra, szinte spártai egyszerűség jellemzi munkamódszerét: fekete-fehér film, egy régi Nikon-gép vagy egy orosz Horizon-panorámagép, 24 mm-es manuálisan állítandó objektív, szórt, szürke fény, finom tónusok, teljes képkockás nagyítások. A portréfilm ezt a fent említett érzékenységet, csendességgel párosuló kíváncsiságot szeretné megragadni, egyszersmind bemutatni a Benkő-életművet régi-új munkákon keresztül.

Léptékváltás | rendező: Gulyás Gyula, 2013, 52 perc

Haris László Balogh Rudolf-díjas fotóművész a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A róla szóló portréfilmben vall az alkotói gyökereiről, arról, hogyan került már hétévesen a fotókészítés közelébe. Magára úgy tekint, mint a technikai paraméterekre nagy súlyt helyező alkotó. Szeretettel veszi kézbe és mutatja meg kedvenc munkaeszközeit. Felfogása szerint a fotózásban a legizgalmasabb a léptékváltás bekövetkezése: amennyiben a valóság akár egészen parányi részlete válik teljes egésszé. Haris László portréja nemcsak a képző-, fotó- és filmművészet közötti határokat sokszor átlépő művész alkotásait mutatja be, hanem az 1970–80-as évek ellenzéki törekvéseit is felidézi.