< VISSZA

Bizalom


magyar filmdráma, 102 perc, 1979

Időpontok:

Rendező: Szabó István

Forgatókönyvíró: Szabó István
Író
: Szántó Erika, Szabó István
Operatőr: Koltai Lajos
Zeneszerző: Polgár Tibor
Hangmérnök: Fék György
Díszlettervező: Romvári József
Kosztüm: Mátrai Teréz
Vágó: Csákány Zsuzsa

Szereplők: Bánsági Ildikó, Andorai Péter, Balázsovits Lajos, Bezerédi Zoltán, Halász Judit, Dunai Tamás, Gombik Oszkárné, Csáki Károly, Kishonti Ildikó

Gyártó: Objektív Stúdió

1944 őszén a német megszállás alatt a történelem egy idegen férfit és egy nőt zár össze egy kis szobába. Férj-feleségként kell élniük, hamis papírokkal, bizonytalan ideig. Az addig polgári védettségben élő Katát egy moziból, hirtelen terelték ebbe a helyzetbe, János viszont, az ellenállási mozgalom résztvevőjeként tudatosan vállalja a bujkálást. Az egyetlen, ami összetartja őket a külvárosi ház idegen szobájában: a bujkálás kényszere, a biztonságérzet teljes hiánya. Kata az első nagy félelmek után mégis bizalommal fordul a férfi felé, de folyamatosan meg kell küzdenie Bíró János folyamatos gyanakvásával, áttörhetetlennek látszó zárkózottságával, amelynek gyökerei a németországi diákévek, majd az illegalitás, a bujkálás során átélt veszélyek időszakához nyúlnak vissza.  A vészkorszak, a razziák világa a férfi magatartását látszik igazolni, mikor a félelem és bizalmatlanság talaján váratlan erővel lobban fel köztük a szerelem. Egyszerre kell megharcolniuk a félelmekkel és a bizalmatlansággal, egymásért és jövőbeli életükért is.  Budapest ostromát követően pedig nincsenek kész válaszaik arra, hogyan folytatódjék az életük. A film zárlata – Kata Jánost a néphatalom kocsijára felszállva látja utoljára, miközben neki az igazolóbizottság előtt kell elszámolnia ezzel a néhány hónappal – bizonytalanságban hagy, mi lesz a sorsuk, de a megtalált és megszenvedett intimitást, amely kialakult közöttük, kitörölhetetlen történelmi csomagként viszik magukkal régi-új életükbe.

Elismerés:
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1980) - Legjobb rendező: Szabó István

Jelölés:
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1981) - Arany Medve jelölés: Szabó István
Oscar-díj (1981) - Legjobb idegennyelvű film jelölés

Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

Itáliai utazás 2025-26

Goya 40

Celluloid Nights 290 fekete

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
A gyűlölet
2026.06.13 19:00 - 21:00
Franco Battiato. A hosszú utazás
2026.06.15 19:00 - 22:00
Goya 40 - Szörnyetegek
2026.06.18 19:00 - 21:00
Itáliai utazás: Latin vér
2026.06.22 19:00 - 21:00
Goya 40 - A jó főnök
2026.06.24 19:00 - 21:00
MET 2026/27 - Giuseppe Verdi: Macbeth
2026.10.17 19:00 - 21:30
MET 2026/27 - Giuseppe Verdi: Macbeth
2026.10.25 18:00 - 21:30
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató