< VISSZA

Ébredj - Jogananda élete


amerikai dokumentumfilm, 87 perc, 2014
angol nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: Paola di Florio & Lisa Leeman

Ez a letisztult dokumentumfilm szórakoztató és lenyűgőző, valódi felvételekkel vezeti keresztül nézőit egy szent életén attól a pillanattól kezdve, hogy az anyaméhben megtapasztalja életének első benyomásait egészen addig a momentumig, amikor 1952-ben a los angeles-i Biltmore Hotel-ben a közönség előtt egy verset idézve elhagyta testét. E két életeseménye között ez a szent megváltoztatta a nyugati világot.”  (A Maui Filmfesztivál weboldaláról)

Az Ébredj - Jogananda élete nem egy szokványos életrajz arról a hindu swamiról, aki az 1920-as években a jógát és a meditációt nyugatra hozta. Paramahansa Yogananda spirituális klasszikus műve, az Egy jógi önéletrajza több millió példányban kelt el világszerte. Ideális olvasmány a keresőknek, a filozófusoknak és a jóga kedvelőinek egyaránt. (Érdekesség, hogy ez volt az egyetlen könyv Steve Jobs iPadjén.) Azáltal, hogy Yogananda emberközelivé tette tanításait a megvilágosodásról és megosztotta másokkal saját útjának küzdelmeit, érthetővé váltak az ősi védikus tanok a modern közönség számára. Ennek köszönhetően számos követője lett és milliókat ösztönöz, akik ma jógáznak.

A világ 30 országának részvételével három évig forgatott dokumentumfilm a modern és az ősi, a keleti és a nyugati jóga világát vizsgálja. Felfedi, hogy miért fordítják manapság emberek milliói befelé a figyelmüket, áttörve az anyagi világ korlátjait a önmegvalósítás keresése során.

Yogananda 1952-ben halt meg. Az életéből származó levéltári anyagok képezik az elbeszélés alapját, de a film kiszélesíti a megszokott önéletrajzok dimenzióit. A felvétel közérthető interjúkat, metaforikus képeket és szórakoztató elemeket is tartalmaz. Elkalauzol minket az indiai szent zarándoklatoktól a Harvard Hittudományi Egyetem legmodernebb fizika laborjaiba. A Pennsylvaniai Egyetem Tudományos és Spirituális Központjától a kaliforniai Chopra Központig Carlsbad-be. Azzal, hogy bemutatja a lélek utazását, amiként az előrehalad az elnyomó emberi egón és a megtévesztő anyagi világon keresztül, a film gyakorlati betekintést ad a láthatatlan világokba. Az Ébredés nem más, mint az emberiség története: egyetemes küzdelme minden emberi lénynek, hogy megszabaduljon a szenvedéstől és tartós boldogságra leljen.

Jegyár: 2000 Ft

»Dec. 22. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Rókus és Rézi megmenti az erdőt (KN)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Változó vadon – Az én Északom (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Niko, a rénszarvas - Az északi fényen túl (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Én, Claude Monet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés12:30     Törőcsik Mari terem

Comandante - A parancsnok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

DAC Film (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

Az iskola (6)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

A Vándorló palota (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

A szerelem ideje | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Szeretettel, a Ti Hildétek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Miénk lesz a holnap | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

A szomszéd szoba (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

A kedvenc sütim (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fekete pont (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

És mi van Tomival? (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

KIX (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató