< VISSZA

Szerzői animáció 2.


magyar animációs rövidfilmek, 98 perc, 2000
magyar nyelven

Rendező:

Rendezők: Ulrich Gábor, Gyulai Líviusz, Tóth Pál, Patrovits Tamás, M. Tóth Géza, Kiss Iván, Richly Zsolt, M. Tóth Éva, Weisz Béla, Csáki László, Békési József


Ulrich Gábor: Mielőtt
magyar animációs film, 2005

Ulrich Gábor: Tulipán
magyar animációs film, 2012

„… épp teljes virágzásban volt, előző este még jól beporozta a bibéjét, utána békésen átaludta az éjszakát. S reggel ötkor – a virágok korán kelők – a IV. emeleti ablakból levetette magát az utcára…”

Gyulai Liviusz: Őrangyal
magyar animációs film, 2011

Gyulai Líviusz a játékosság oldaláról ragadta meg a rövidfilmje témáját. Egy őrangyalt küldet le a földre, és annak a gyereknevelés terén kellene boldogulnia. Az őrangyal viszont csak csetlik-botlik. Természetfölötti képességeivel és varázslatos, többfunkciós glóriájával is esetlenebb, mint apró pártfogoltjai. Mintha azt sugallná a történet, hogy a fejünkre nőttek a gyerekek, mi, felnőttek viszont a fejünkre estünk. Igen, mert hagytuk mindkettőt – folytathatjuk a gondolatot. A kisfilmben az Isten sem tud mást, mint összegyűrni az őrangyal fémglóriáját, és visszaküldeni az őrangyalt, hogy próbálkozzon tovább. A cselekményvezetés bizonytalanságban hagy, hogy ez egy őrangyal- vagy inkább anyafigura? Mindkettő és egyik sem, de ez egy nyolcperces, vicces rajzfilmnél még nem okoz feloldhatatlan disszonanciát. Az őrangyal kétdimenziós kézi animáció, a karikatúrák stílusát idézi – talán kissé nosztalgikus felhangokkal is. Ez a kisfilm szintén bizonyíték arra, hogy egy könnyed, de remek munkához nem kell monstruózus látványterv és hatalmas rajzolócsapat."(Filmkultúra, 2011)

 

Tóth Pál: A szentjánosbogarak nemi élete
magyar animációs film, 2000

Finom humorral fűszerezett éjszakai tűzijáték, amelyben a szerelmi kapcsolatok alapesetei mellett szerepet kap például a »kiégett« és a Holdat célba vevő, túlzottan nagyravágyó szentjánosbogár hím is, ami a jelek szerint végül révbe is ér. Felszabadult, boldog fényünnep. 

Patrovits Tamás: Magyar képek - Kanásztánc
magyar animációs film, 1996

M. Tóth Géza: Maestro
magyar animációs film, 2005

Egy énekes előadás előtti utolsó perceit láthatjuk a sminkszobában. A készülődésben egy gépkar segít a maestronak mindenben: sminkel, italt tölt, megigazítja a ruháját. Végül eljön a fellépés pillanata...

"És van poén, persze anélkül az élet ma már elképzelhetetlen. Jó poén - de hát jó poénokkal is tele a padlás. M. Tóth filmvégi csattanója azonban olyan természetű - és ebben áll a nagy tudomány -, hogy maradásra bír. Fogva tart, mint a legjobb krimik végén a csavar: lázasan kezdi kutatni az ember a megoldásra utaló korábbi jeleket - ilyenformán a filmidő szinte végtelen (pontosabban tetszés szerinti), nincs is más kigázolás, meg kell nézni még egyszer... (e szempontból simán tökéletesnek mondható a vasárnapi tévés megoldás). Arról már nem is beszélve, mennyire beleillik bizonyos, éppenséggel hollywoodi praxisba, sőt praxisokba - nem szakad le az ég, ha azt mondjuk: Hitchcocktól Tarantinóig." (Magyar Narancs)

M. Tóth Géza: Csodálatos mandarin
magyar animációs film, 2005

Kiss Iván: Átváltozás
magyar animációs film, 2004

A film a világnak a rendből a káosz felé haladását, a deszakralizálódás, a széthullás folyamatát, ember voltunk és emberképünk átváltozását mutatja be Ovidius, Hamvas Béla és Franz Kafka motívumainak felhasználásával.

Richly Zsolt: Kőműves Kelemen
magyar animációs film, 2009

 Richly Zsolt hat percben meséli el újra a népi balladát. Ismerősen köszönnek vissza a rendező hegyes, szögletes, dinamikusan változó formái, általában a kompozicionális vezérlésű motívumkezelése. Ez a fekete-fehér rajzos animáció a diszharmonikusnak az esztétikus elrendezése. A kép néhol éles, szinte szétvágja a kompozíciót. Ezt ellensúlyozza a narráció. A népballada Székelyföldön gyűjtött változatát Blaskó Péter mondja el a képek alatt ízes gyergyói kiejtéssel. (Filmkultúra, 2011.)

M. Tóth Éva: Zenit
magyar animációs film, 2010

A háború előérzete századfordulós képeslapok animációjával elbeszélve.

M. Tóth Éva: Vox Animae
magyar animációs film, 2012

Az alkotó személyiség önmagával vívott szakadatlan küzdelmének allegóriája a legbelső hang megtalálásáért és hiteles megszólaltatásáért.  A zaklatott, frusztrált, magányos hegedű, mely, mint a partra vetett hal, hánykolódva, testéből furcsa tüskéket növesztve keresi önnön hangját, hegedűsét, hallgatóságát.

Weisz Béla: Húsvéti anzix
magyar animációs film, 1988

A film a nyulak és a tyúkok furcsa hierarchiájú társadalmában játszódik. Cselekményéből megtudhatjuk arra az izgalmas kérdésre a választ, hogy mi volt előbb: a tojás vagy a tyúk, vagy a nyúl?

Csáki László: My name is Boffer Bings
magyar animációs film, 2013

Vannak dolgok, amelyek jobb, ha sosem derülnek ki és örökre titkok maradnak. Krétaanimációs film, Ambrose Bierce novellája alapján. A krétával rajzolt thriller sötét humorral meséli el a kapzsiság és nyereség utáni vágy örökös történetét, aktualizálva jelen társadalmunkra is. Egyszerre abszurd és egyszerre félelmetes, kis bizsergés gyomorban, a kitörő nevetésen áterezett szorongás.

»Dec. 22. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Rókus és Rézi megmenti az erdőt (KN)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Változó vadon – Az én Északom (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Niko, a rénszarvas - Az északi fényen túl (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Én, Claude Monet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés12:30     Törőcsik Mari terem

Comandante - A parancsnok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

DAC Film (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

Az iskola (6)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

A Vándorló palota (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

A szerelem ideje | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Szeretettel, a Ti Hildétek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Miénk lesz a holnap | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

A szomszéd szoba (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

A kedvenc sütim (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fekete pont (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

És mi van Tomival? (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

KIX (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató