< VISSZA

Színház Tele Vízióval - Csehov: Ványa bácsi

Unchiul Vane
A Casa de Productie – TVR produkciója, 165 perc, 2014
román nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: Jurij Kordonszkij

A felvétel rendezője: Gini Ignat
Szereplők
Victor Rebengiuc (Szerebrjakov), Ana Ioana Macaria (Jelena Andrejevna), Coca Bloos (Maria Vasziljevna Vojnickaja), Horaţiu Mălăele (Ivan Petrovics Vojnickij- „Ványa bácsi”) Andreea Bibiri (Szonya), Cornel Scripcaru (Asztrov doktor) Ionel Mihăilescu (Tyelegin), Demeter András István (cseléd), Mariana Mihuţ (Marina dajka)

Magyar szöveg: Darvay Nagy Adrienne

A nálunk is népszerű, világhírű bukaresti Bulandra Színház egyik legnagyobb sikere a Jurij Kordonszkij rendezte Ványa bácsi, amely 2004 márciusában Budapesten is vendégszerepelt, és nálunk is „komoly rajongótábora alakult – ahogy Sebők Borbála írta akkor a Színház című folyóiratban -; sokan az évad legerősebb elôadásának kiáltották ki ezt az alapvetően realista, ám ennek keretein belül stilizációval és elképesztő eszközpalettával élő előadást”. Az erdetileg 2001-ben rendezett produkció a társulat egyik leghosszabb életű és legkedveltebb darabja volt, amelyet számos díjjal is jutalmaztak. A most látható felvétel tizenhárom évvel a bemutató után, 2014-ben készült a TVR stúdióiban, Gini Ignat tévérendezésében. A darab eredeti rendezője, az Amerikában élő orosz Jurij Kordonszkij Budapesten is többször dolgozott már, jól ismert a hazai közönség előtt.

A Ványa bácsi az elrontott életek tragikomédiája, minden szereplője kisiklatta valahogy az életét és mivel változtatni mindenki képtelen, szép hazugságokkal próbálja valamilyen módon leplezni a maga „tragédiáját”. Évekkel első felesége halála után annak vidéki birtokára hazalátogat a távoli városban élő Szerebrjakov professzor (Victor Rebengiuc) a második feleségével, a szép és vonzó Jelena Andrejevnajával (Ana Ioana Macaria). A birtokon él első feleségétől született lánya, Szonya (Andreea Bibiri)és volt feleségének testvére, a negyvenes évei második felében járó „Ványa bácsi” (Horaţiu Mălăele), aki mindeddig lelkesen dolgozott Szonyával azért, hogy a birtok jövedelmeivel támogassák a távolban élő és messziről csodált professzort. Szerebrjakovék itt tartózkodása, személyes jelenléte azonban olyan folyamatokat indít el, amelyek révén mindenki élethazugságáról lehull a lepel egy pillanatra és láthatóvá válik az egész, tragikum nélkül is tragikus komédia. Végül mindenki gyorsan visszamenekül a maga jól bejáratott börtönébe.

„A színpad közepén egyetlen pavilon, kitört ablakokkal. Alatta víz, sőt az előadás végén Szonya szavait ellenpontozva Ványa el is mozdítja helyéről a szárazföldet a házikóval összekötő pallót. A már-már megszokott vidéki ház sztereotípiája helyett egy melléképület a helyszín. Nem az édes-bús szomorúság, a patetikus orosz lélek, hanem a hiábavalóság komikuma. A romlás művirága. Cserélhető emberek, elfecsérelt féltehetségek. Lehettem volna Dosztojevszkij, Schopenhauer - mondja a darabban Ványa bácsi. Ez a színpadra állítás arról szól, hogy ez nem igaz. Ez még csak nem is az elveszett illúziók világa. Itt már nincs, ami elvesszen” - írta még a budapesti vendégszereplés kapcsán a Heti Válaszban Horváth Csaba, aki a látottakat úgy értékelte: „Ritka színházi élményben volt része annak, aki megnézhette ezt az előadást. Elena Dmitrakova színpadképe egészen kivételes. Nem polgári ruhákba, inkább a felfordulás jelmezeibe öltözteti a színészeket. A díszlet valóban az előadás értelmezője, nem pedig illusztrációja. Amikor Ványa bácsi egy esernyő alatt gubbaszt a pavilon előtt, a bezárt, esőben ázó magányok a látvány szintjén is összeérnek. (…) A színészek remekelnek, a címszerepet játszó Horatiu Malaele alakítása kiemelkedő”.

Ezt láthatjuk az előadás most műsorra kerülő TVR-felvételén is.

Jegyár: 2000 Ft

A Színház Tele Vizóval sorozatunk teljes programja >>>

A program szakmai partnere a Budapesti Román Kulturális Intézet.

Bemutató dátuma: 2021.06.16.
»Dec. 22. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Rókus és Rézi megmenti az erdőt (KN)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Változó vadon – Az én Északom (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Niko, a rénszarvas - Az északi fényen túl (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Én, Claude Monet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés12:30     Törőcsik Mari terem

Comandante - A parancsnok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

DAC Film (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

Az iskola (6)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

A Vándorló palota (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

A szerelem ideje | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Szeretettel, a Ti Hildétek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Miénk lesz a holnap | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

A szomszéd szoba (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

A kedvenc sütim (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fekete pont (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

És mi van Tomival? (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

KIX (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató