Árulók (12) - Lajos Tamás producer munkáiból

Balázs Béla-díjas sorozatunk negyedik vetítése

27 april 2018 19:00 - 21:00

Location: Díszterem

A Balázs Béla-díj idei kitüntetettjeit bemutató sorozatunk záró alkalma április 27-én 19 órától Lajos Tamás producer munkásságát helyezi a középpontba, aki mögött több évtizedes operatőri pálya áll. 25 évig dolgozott operatőrként szinte minden műfajban, a TV-show-tól a híradóig, nemzetközi sikerű reklámfilmektől az egész estés nagyjátékfilmekig. 1999-ben saját produkciós céget alapított, hogy szakmai tőkéjét szenvedélye, a magyar játékfilm, azon belül is a magyar történelmi film megújulása érdekében mozgósítsa. Olyan sikeres művek kerültek ki keze alól, mint A berni követ (2014), a Félvilág (2015) és a nemrég bemutatott Örök tél (2018), amelyeket állandó alkotótársaival, Köbli Norbert forgatókönyvíróval és Szász Attila rendezővel jegyez. Az Urániában Árulók című filmje kerül vászonra, amely az idei Magyar Filmhéten a legjobb film, a legjobb forgatókönyv, a legjobb rendezés, a legjobb színész és színésznő díját is elnyerte a televíziós kategóriában. Fazakas Péter rendezése 1948-ban a szovjetek által megszállt Magyarországon játszódik, a főbb szerepekben Sztarenki Dórát és Hegedűs D. Gézát láthatjuk. A vetítés vendége Lajos Tamás producer.

Árulók
magyar film, 2017, 60 perc
1948-ban a szovjetek által megszállt Magyarországon Illés Tatjána, Illés Béla író, a szovjet hadsereg őrnagyának lánya az egyetemen apja egyik főművét, Guszev, cári tisztről írt történetét szeretné színre vinni. Munkáját Tamási Gábor tanársegéd is segíti, ezért egy küldöttséggel elutazik Szovjetunióba, hogy Guszev ezredes után kutasson. A férfi azonban nem kommunista lévén gyanússá válik Illés Béla szemében.

A vetítésre a belépés díjtalan, de regisztrációhoz között.
Regisztrálni az alábbi űrlap kitöltésével vagy személyesen a jegypénztárban van lehetőség.


Registration form


Registration to past events is not possible


»Apr. 9. – Thursday«
TicketsCall Us14:30     Csortos terem

Sentimental Value (16)

TicketsCall Us16:00     Fábri terem

The Drama (16)

TicketsCall Us16:00     Díszterem

Hen (16)

TicketsCall Us16:30     Törőcsik Mari terem

The Richest Woman in the World (16)

TicketsCall Us17:00     Csortos terem

Wuthering Heights (16)

TicketsCall Us18:00     Díszterem

Magyar menyegző (12)

TicketsCall Us18:00     Fábri terem

Mayflies (16)

TicketsCall Us19:00     Törőcsik Mari terem

Marty Supreme (16)

TicketsCall Us19:30     Csortos terem

Mariana's Room (18)

TicketsCall Us20:00     Díszterem

The Drama (16)

TicketsCall Us20:00     Fábri terem

Hen (16)



Hírlevél feliratkozás

Itáliai utazás 2025-26

Goya 40

Celluloid Nights 290 fekete

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Opening hours: on weekdays at 2:30 PM, on weekends at 10:30 AM.
Box office closes 15 minutes after the start of the last screening.
The Uránia Café is open during the opening hours of the cinema.
© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy