Sand animation performance and premiere of the short movie DÓZSA 1514 by Ferenc Cakó

7 december 2014 15:00 - 16:30

Location: Díszterem

Cakó Ferenc 40 éves pályafutása során animációs filmjeivel a világ minden jelentős filmfesztiválján nyert díjakat, Cannes-tól Los Angelesen át Berlinig. A világ animációs életének nemzetközileg elismert és sokat keresett alakja, akit többek között OSCAR-ra is jelöltek.

December 7-én vasárnap 15 órakor Cakó Ferenc élő homokanimációs előadását, valamint korábbi munkáit és a parasztfelkelés 500-ik évfordulójára készült Dózsa 1514 című művének bemutatóját láthatja a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház Dísztermében, A festményszerű, mozgó vonalak és monoton, de erős színek hivatottak az akkori borzalmakat és igazságtalanságot átadni, sikeresen. A történelmet megelevenítő 14 perc méltó megemlékezés a múltbéli eseményről.

Felhívjuk kedves Nézőink figyelmét, hogy az előadás megtekintése 12 éven aluliaknak csak szülői felügyelettel ajánlott!

Az alkotó személyes ajánlása a december 7-i programhoz:

"Az előadás alapgondolata az "évfordulók". Még 1973 ban az akkori Petőfi évre készítettem 23 évesen az első animációs filmemet még végzős Képzőművészeti Főiskolai hallgatóként. Nem diplomamunkaként, csak úgy az élvezet kedvéért, nagy lelkesedéssel. Festményanimáció volt és még vajmi keveset tudtam az animációs filmek készítésének kulisszatitkairól. Az akkori egyetlen amatőrfilmes fórumra adtuk be, a békéscsabai Országos Amatőrfilm Fesztiválra, ahol nagy meglepetésünkre fődíjat kapott. Ez a díj belépő volt a Pannónia Filmstúdióba, ahol 20 évet töltöttem animációs tervező-rendezőként. A homokanimációs filmjeimet magam írom, animálom.

Ami a december 7-i előadást érdekessé teszi, hogy az 1973-ban készült "PETŐFI" című filmem mellett bemutatom a "DÓZSA 1514" című , a Dózsa féle parasztháború 500. éves évfordulójára most elkészült új filmemet is. Hogyan készítettem egy történelmi évfordulóra akkor és ma, 40 év után animációs filmet? Ez a legújabb homokanimációval készült film, a többihez hasonlóan majd fél éves munka eredménye. A rajzi és történelmi előtanulmányok után egy nagy üveglapon sok ezer apró homokmozgatás lefotózásából áll össze mozgó képpé a film. A rajzokat fényképezőgéppel vettük fel és közel 12000 kép készült el ebben a 14 perces filmben.

Pár gondolat erejéig érdemes erről a szabad, improvizációs lehetőségeket is magában hordozó technikáról beszélni. Erről beszélgetek, meghívott vendégeimmel: Buglya Sándor filmrendezővel, Varsányi Ferenc volt rendező kollégámmal és Nógrádi Gábor íróval.

Természetesen sok új, élő homokanimáció is lesz. Többek közt Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiájára.
Karácsony előtti szép visszamerengések mozgó képben, zenében."

Cakó Ferenc

Director: Ferenc Cakó
»May. 23. – Saturday«
TicketsCall Us11:00     Csortos terem

Conni - Mystery of the Crane (6)

TicketsCall Us11:00     Törőcsik Mari terem

Nuremberg (16)

TicketsCall Us11:00     Fábri terem

The Last Whale Singer (6)

TicketsCall Us11:00     Díszterem

Sacred Heart: His Reign Has No End (12)

TicketsCall Us13:00     Fábri terem

Magyar menyegző (12)

TicketsCall Us13:00     Díszterem

Silent Friend (16)

TicketsCall Us13:30     Csortos terem

La Grazia (16)

TicketsCall Us14:00     Törőcsik Mari terem

A Pale View of Hills (16)

TicketsCall Us15:00     Fábri terem

Chopin, Chopin! (16)

TicketsCall Us16:00     Díszterem

Sacred Heart: His Reign Has No End (12)

TicketsCall Us16:15     Csortos terem

Mohács – Világok harca (12)

TicketsCall Us16:30     Törőcsik Mari terem

The Sheep Detective (12)

TicketsCall Us17:30     Fábri terem

The Stranger (16)

TicketsCall Us18:00     Díszterem

Kill Bill: The Whole Bloody Affair (18)

TicketsCall Us18:00     Csortos terem

Iron Maiden: Burning Ambition (16)

TicketsCall Us19:00     Törőcsik Mari terem

Sentimental Value (16)

TicketsCall Us20:00     Csortos terem

Michael (12)

TicketsCall Us20:00     Fábri terem

The Devil Wears Prada 2 (12)



Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Itáliai utazás 2025-26

Goya 40

Celluloid Nights 290 fekete

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events
Kill Bill: The Whole Bloody Affair
2026.05.23 18:00 - 23:00
Exhibition on Screen: Caravaggio
2026.05.25 11:00 - 12:30
Italian Journey: Sweetheart
2026.05.26 18:30 - 20:30
Goya 40 Oh, Carmela!
2026.05.27 19:00 - 21:00
I Swear - Pre-Premier Screening
2026.05.31 19:00 - 21:30
Goya 40 - Deaf
2026.06.04 19:00 - 21:00
Italian Journey: Come gocce d
2026.06.08 19:00 - 21:00
Goya 40 - Snow White
2026.06.10 19:00 - 21:00
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Opening hours: on weekdays at 2:30 PM, on weekends at 10:30 AM.
Box office closes 15 minutes after the start of the last screening.
The Uránia Café is open during the opening hours of the cinema.
© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy