< BACK

Az itt élő lelkek nagyrésze


magyar játékfilm, 92 min, 2015

Show times:

Director: Ivan Buharov, Igor Buharov

Szereplők: Nyitrai Illés, Durst Péter, Szabó Domokos, feLugossy László, Bagdi István, Tolnai Szabolcs, Vágvölgyi B. András, Hajdu Szabolcs, Fátyol Hermina, Hajdu Lujza, Török-Illyés Orsolya, Vasvári Emese, Gut István

Gróf Batthyány Ervin, az anarchizmus tanainak hirdetője, 100 évvel halála után újra feltűnik, hogy még egyszer megkísérelje, elméletei gyakorlati kivitelezését. Felismeri, hogy a világ nem olyan irányba változott, ahogy elképzelte, szinte semmi nem valósult meg az uralomnélküliség utópiájából. Újra reformiskolát alapít, szellemi partnereket toboroz, és elkezdik egy új generáció felnevelését, akik az erőszakra épülő uralmi rendszer helyett, a szolidaritás és az önkéntes összeműködés elvei szerint gondolkodnak.
A szabadság és egyenlőség eszménye azonban, csakúgy mint 100 éve, félelmet ébreszt a hatalom korifeusaiban. A gróf és barátai ténykedése, a biztató kezdetet követően, egyre több akadályba ütközik.

A Közelkép Filmklub műsorán Lichter Péter vitaindító előadásával

»Dec. 26. – Friday«
TicketsCall Us13:00     Csortos terem

The Party's Over! (16)

TicketsCall Us13:00     Fábri terem

Colours of Time (16)

TicketsCall Us13:00     Törőcsik Mari terem

Le répondeur (12)

TicketsCall Us13:30     Díszterem

The Salt Path (16)

TicketsCall Us15:00     Törőcsik Mari terem

Bölöni – The Transylvanian Legend (12)

TicketsCall Us15:00     Csortos terem

To New Beginnings (16)

TicketsCall Us15:30     Fábri terem

Wisdom of Happiness (12)

TicketsCall Us16:00     Díszterem

Passionate Women  (16)

TicketsCall Us17:00     Csortos terem

The Last Viking (16)

TicketsCall Us17:30     Fábri terem

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. (12)

TicketsCall Us17:30     Törőcsik Mari terem

Sirât (16)

TicketsCall Us18:30     Díszterem

Silent Friend - Pre-premiere screening (16)

TicketsCall Us19:30     Csortos terem

Sentimental Value - Pre-premier Screening (16)

TicketsCall Us19:45     Fábri terem

Bugonia (18)

TicketsCall Us20:00     Törőcsik Mari terem

Legénybúcsú (16)



Hírlevél feliratkozás

Itáliai utazás 2025-26

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Opening hours: on weekdays at 2:30 PM, on weekends at 10:30 AM.
Box office closes 15 minutes after the start of the last screening.
The Uránia Café is open during the opening hours of the cinema.
© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy