Szalóki Ági karácsonyváró gyerekkoncertje

Az Uránia dísztermében december 23-án 11 órától

23 december 2017 11:00 - 12:00

Location: Díszterem

Ági eredetileg Mikulás-váró koncertre hívta a gyerekeket, de betegsége miatt december 3-án nem tudott fellépni az Urániában. Mivel tudjuk, hogy a kis közönség nagyon várta a koncertet, Ágival abban egyeztünk meg, hogy a program nem marad el, csak új időpontra kerül: december 23-án 11 órától rendezzük meg, immár karácsonyváró tartalommal.

A december 3-ára megváltott jegyek az új időpontban változatlanul (ügyintézés nélkül) érvényesek, de december 11-ig vissza is válthatók. Visszaváltásra a pénztárban vásárolt jegyek esetében az Uránia jegypénztárában, a jegy és a nyugta bemutatásával van lehetőség. Az online vásárolt jegyek visszaváltásáról az Interticket gondoskodik, erre vonatkozó igényüket, kérjük, az interticket@interticket.hu emailcímen jelezzék.

A felszabaduló jegyek természetesen megvásárolhatók!

Ági családi koncertjein az elhangzó dalokat a Körforgás c. lemez dalaiból, a Cipity Lőrinc és Gingalló dalaiból, sőt, a Téli-nyári labodából válogatja. Ezúttal is elhangzanak majd a kedvelt énekelt versek, többek között József Attila, Tamkó Sirató Károly, Szabó T. Anna, Erdős Virág, Jónás Tamás és Garaczi László költeményei. A dalok a magyar, cigány, az afrikai mali és pigmeus, az indiai zenei hagyományok mellett a jazz és a könnyűzene világából is merítenek.


Szalóki Ágnes
– ének
Csókás Zsolt
– gitár
Födő Sándor „Fodo”
– ütőhangszerek
Kovács Zoltán
– nagybőgő
Rácz Krisztián
– gitár
Szalai Péter
– tabla
Gere Miklós
- hangosítás


Jegyárak
:
Földszint 1 - 7. sor: 2200 Ft
Földszint 8 - 15. sor: 1700 Ft
Páholyok: 2500 Ft
Erkély, karzat : 1500 Ft

Director: Szalóki Ági
»Jun. 12. – Friday«
TicketsCall Us14:00     Törőcsik Mari terem

Hen (16)

TicketsCall Us14:00     Csortos terem

Chers Parents (16)

TicketsCall Us14:00     Fábri terem

Renoir (16)

TicketsCall Us15:00     Díszterem

The Stranger (16)

TicketsCall Us15:45     Csortos terem

Mohács – Világok harca (12)

TicketsCall Us16:00     Törőcsik Mari terem

A Pale View of Hills (16)

TicketsCall Us16:30     Fábri terem

In the Grey (16)

TicketsCall Us17:30     Csortos terem

Calle Malaga (16)

TicketsCall Us17:30     Díszterem

Sacred Heart: His Reign Has No End (12)

TicketsCall Us18:30     Fábri terem

Blue Heron (16)

TicketsCall Us18:30     Törőcsik Mari terem

Kiki's Story: A Psychodrama Session (16)

TicketsCall Us19:30     Díszterem

Disclosure Day (16)

TicketsCall Us19:45     Törőcsik Mari terem

The Sheep Detective (12)

TicketsCall Us20:00     Csortos terem

Adam's Apples (16)

TicketsCall Us20:30     Fábri terem

In the Grey (16)



Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

Itáliai utazás 2025-26

Goya 40

Celluloid Nights 290 fekete

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events
Hate
2026.06.13 19:00 - 21:00
Franco Battiato: The Long Journey
2026.06.15 19:00 - 22:00
Goya 40 - The Beasts
2026.06.18 19:00 - 21:00
Italian Journey: The Cyclone
2026.06.22 19:00 - 21:00
Goya 40 - The Good Boss
2026.06.24 19:00 - 21:00
MET 2026/27 - Giuseppe Verdi: Macbeth
2026.10.17 19:00 - 21:30
MET 2026/27 - Giuseppe Verdi: Macbeth
2026.10.25 18:00 - 21:30
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Opening hours: on weekdays at 2:30 PM, on weekends at 10:30 AM.
Box office closes 15 minutes after the start of the last screening.
The Uránia Café is open during the opening hours of the cinema.
© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy