Az elmúlt hónapok legsikeresebb magyar filmje volt a BÚÉK, amelyet mind a kritika, mid a közönség lelkesen fogadott. „Nagyon jó lett a magyarok hazugságfilmje is (…) Annyira jól sikerült, hogy minden előítéletet képes elfeledtetni” – írta a BÚÉK-ról az index.hu Cinematrix blogja. És tényleg lehet örülni: a december eleji bemutató óta 260 ezer nézője lett a Goda Kriszta-rendezte remake-nek, amely Paolo Genovese Teljesen idegenek című filmje alapján készült. Az alapsztori szerint egy összeszokott baráti társaság tagjai, akik azt hiszik, hogy már igazán mindent tudnak egymásról, egy bulin poénból azt kezdik játszani, hogy a telefonjukra érkező aznap esti üzeneteiket kivétel nélkül meg kell mutatniuk a többieknek, ami persze vicces is, de a poénok mögött szép lassan a megható magándrámák is kirajzolódnak. A magyar változat újítása volt, hogy mindezt egy szilveszteri összejövetel keretébe helyezte, amikor még indokoltabb és hihetőbb az intenzív üzenetforgalom a telefonokon, továbbá bekerült néhány új történetszál is és a karakterek még kidolgozottabbak lettek, a végén a tanulság pedig egészen máshogy lett kimondva. Vagyis a BÚÉK több mint komédia, bár annak sem rossz. Paolo Genovesének is tetszett a magyar változat, ezt maga mondta el néhány hete, amikor Budapestre látogatott és találkozott Goda Krisztával. Hogy mi hangzott el még ezen a találkozón a két rendező között, illetve hogy mit gondol a rendezőnő a filmről, azt olvasóink is megtudhatják, ha eljönnek a BÚÉK közönségtalálkozójára az Urániába március 2-án, szombaton, ahol Goda Krisztán kívül vendégünk lesz a szereplők közül Törőcsik Franciska és Mészáros Béla, valamint a producer, Zákonyi S. Tamás is.
Bevezetőt mond és a film utáni beszélgetést vezeti: Kovács Gellért filmkritikus.
Bővebben a filmről:
Szilveszter éjjelén bármi megtörténhet. Jó is, rossz is, furcsa is. Egy baráti társaság úgy dönt, hogy egy játékkal fűszerezi meg a bulit: egész este mind a heten úgy telefonálnak és írnak vagy fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák őket. És ezzel el is kezdődik a hazugságok, átverések és simliskedések hosszú sora. Mert igazából mindenkinek van egy (vagy több) titka, szégyellnivalója, másik szerelme, másik élete… és hazudni általában könnyebb, mint őszintének lenni. Persze csak addig, míg le nem bukik az ember.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató