ÉLŐ SZÓ - A magyar domonkosok 800 éve - Filmbemutató

Vetítés az alkotók jelenlétében - január 28.

2022. január 28. 18:00 - 20:00

Helyszín: Uránia, Díszterem

800 éve, közvetlenül a rendalapító Szent Domonkos halála előtt, 1221-ben született meg a Prédikátor Testvérek Rendjének magyarországi tartománya. A domonkos szerzetesek Isten szeretetét és igazságát hirdették szerte a világon és idehaza is. Magyarországon a kezdeti sikerek után a tatárjárás pusztulást és vértanúságot hozott. Pusztulás és újjászületés követte egymást a rendtartomány története folyamán a későbbiekben is, egészen a közelmúltig. Az újjászületést többnyire egy-egy kiemelkedő személyiség – mint Szent Margit – áldozata hozta el. A rend egyik szimbóluma a csillag, az igazság fényét jelképezi – a magyar domonkosok ma is ennek jegyében végzik munkájukat.

Az évfordulós dokumentumfilm a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült.

A vetítésen a részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni az oldal alján található űrlap kitöltésével lehet.

A sikeres regisztrációról emailt küldünk a megadott címre. (Amennyiben nem kapja meg a megerősítő emailt néhány percen belül, kérjük, jelezze azt munkatársainknak az info@urania-nf.hu címen.)


Az alkotók

Fővédnök: Dr. Székely János megyéspüspök
Szereplők: Andrzej Kostecki OP és Vizy Márton
Szakértő: Dr. Zágorhidi Czigány Balázs
Dramaturg: Kőrösiné Dr. Merkl Hilda
Operatőr: Marossy Géza
Hangmérnök: Wahl Frigyes, Wágner Krisztina
Vágó: Borbély Viktor
Rendező: Barlay Tamás
Zeneszerző: Vizy Márton
Szövegíró: Tóth Dávid Ágoston
Produkciós koordinátor: Füredi Vilmos
Producer: Petneházi Andrea

Felhívjuk nézőink figyelmét, hogy a szájat és az orrot eltakaró maszk viselése - a hatályos rendelkezésekkel összhangban - a rendezvény egész ideje alatt kötelező. Megértésüket köszönjük!

»Dec. 6. – Szombat«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Dalai Láma – A boldogság tanítása (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Downton Abbey: A nagy finálé (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Törőcsik Mari terem

Eleanor, a lenyűgöző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Túlagyalt randevú (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:45     Törőcsik Mari terem

Bölöni- Az erdélyi legenda (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Díszterem

Zarándoklat (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Csortos terem

Elfajult nyaralás (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:00     Csortos terem

Miroirs No. 3 (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Díszterem

Szenvedélyes nők (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:45     Törőcsik Mari terem

Bonzsúr, Svájc! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:45     Fábri terem

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Csortos terem

Tánc a sivatagban (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:30     Törőcsik Mari terem

Rejtélyes hívások (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Díszterem

NT Live - Dr. Strangelove

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Fábri terem

Szenvedélyes nők (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:15     Csortos terem

Az utolsó viking (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:30     Törőcsik Mari terem

Sárkányok Kabul felett (16)

Hírlevél feliratkozás

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató