100 magyar dokumentumfilm - Módszerek, Kézenfogva, Kilencedik emelet, Kelj fel és járj!

2016. január 11. 18:00 - 21:00

Helyszín: Díszterem és kávéház

Az 53 játékfilm után a Magyar Művészeti Akadémia tagsága kiválasztotta a 100 legjelentősebbnek tartott dokumentumfilmet is a magyar filmmûvészet történetéből. Ezeket is (a hagyományt folytatva) tematikus csoportokba osztottuk. 

Az 53 játékfilm után a Magyar Művészeti Akadémia tagsága kiválasztott 100 dokumentumfilmet is a műfaj legjelentősebb alkotásai közül. Ezeket szintén tematikus csoportokba osztottuk, a Létkérdések a sorozat hetedik blokkja.
A csokorba gyűjtött alkotások nem nagy történelmi léptékű gondokkal foglalkoznak, hanem főként a magánélet érzelmi, lélektani rezdüléseit állítják középpontba. Ha egyetlen mondattal akarnák körülírni a témájukat, azt mondhatnánk: hogy szivárog bele a privát szférába mindaz, ami a nagyléptékű társadalmi gondokból fakad. Majdnem mindegyik alkotás szociálpszichológiai indíttatású. Akár egy percekre elveszett gyerek, akár az egész emberi életre szóló testi-lelki bajok állnak a középpontban, mindegyik film kulcsszava: az érzékenység. Tényfilmek ezek, melyek java része a magyar játékfilmes rendezői kar (és kiváló operatőreik) kamerája által készültek, és jórészt – sajnos – feledésbe merültek. Most itt a lehetőség, hogy felfedezzük őket a jelen számára.

Moderátor: Kelecsényi László filmtörténész

A vetítés utáni filmklubbeszélgetés vendége: Ragályi Elemér operatőr

Módszerek

(1968, rendező: Vas Judit, operatőr: Herskó Anna) 21 perc

A film Kurt Lewin szociálpszichológus „vakfegyelem, szabadosság, önfegyelem” fogalmakkal megnevezett vizsgálati módszerét mutatja be három elkülönített gyerekcsoporton. Az egyik csapatnál a nevelő totális szigort alkalmaz, a másodiknál teljesen szabadjára engedi az ösztönöket, a harmadik csoportot úgy irányítja, hogy a feladatokat közös elhatározással, egymást segítve végezzék el.


Kézenfogva

(1963, rendező: Herskó Anna, operatőr: Simó Sándor, Szijj Miklós, Fazekas Lajos) 13 perc

Lírai életkép, szöveg nélkül: a gyermek és a felnőtt közti bizalom fontosságáról. Egy kislány édesapjával a Vidám Parkban tölti a délutánt. A gyermek rövid időre egyedül marad. Mi történik vele?


Kilencedik emelet

(1977, rendező: Gyarmathy Lívia, operatőr: Pap Ferenc) 39 perc

Jó anyagi körülmények között élő munkáscsalád morális kérdéseit vizsgálja a film. Mire beköltözhetnek a lakótelepi, új lakásba, az apa elhagyja a családját. Az anya nem sokkal később odahozza új élettársát. Laciban, a kamasz fiúban nagy törést okoz édesapja végleges elköltözése.


Kelj fel és járj!

(1969, rendező: Zolnay Pál, operatőr: Ragályi Elemér) 14 perc

Az utókezelőbe – kevésbé szemérmes elnevezéssel: elfekvőbe – került idős betegek életét, küzdelmét vagy önmegadását látjuk a vásznon. Fel lehet-e adni az életet – kérdezi a rendező.
(Forrás: Rejtőzködő történelem. 50 év 100 dokumentumfilmje. MADE, 2003)

Rendező: Vass Judit, Herskó Anna, Gyarmathy Lívia és Zolnay Pál

Operatőrök: Herskó Anna, Simó Sándor, Szijj Miklós, Fazekas Lajos, Pap Ferenc, Ragályi Elemér

»Júl. 5. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Élvezd a pillanatot! (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

A dombok halvány képe (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Dicsérjük Szent László királyt! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

SACRÉ COEUR - A Szent Szív csodálatos hatalma (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

Mohács – Világok harca (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Fábri terem

Magyar menyegző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Csortos terem

Kiki a csoportban (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:30     Törőcsik Mari terem

Chopin – Párizsi szonáta (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

Találkozás a Buddhával (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Az Arany spatula (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

Messzi észak (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Törőcsik Mari terem

Egy dán építész Párizsban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Csortos terem

Szerelmem, Marokkó (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Díszterem

Keserű karácsony (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Törőcsik Mari terem

Blue Heron – Egy nyár emléke (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Fábri terem

Az ördög Pradát visel 2. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

Miket nem beszélek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:30     Díszterem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

Filmcsobbanás 2026

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
Vidám fickók
2026.07.12 16:00 - 18:00
Filmcsobbanás: Előző életek
2026.07.23 19:30 - 21:30
Filmcsobbanás: A kiméra
2026.07.28 19:30 - 22:00
Filmcsobbanás: Paterson
2026.07.30 19:30 - 21:30
Lenin 1918-ban
2026.08.02 16:00 - 18:30
Filmcsobbanás: Vezess helyettem
2026.08.04 19:00 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató