< VISSZA

Három szín: Piros

Trois couleurs: Rouge
francia-lengyel-svájci filmdráma, 96 perc, 1994
francia nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: Krzysztof Kieślowski

Szereplők: Irène Jacob, Jean-Louis Trintignant, Juliette Binoche, Julie Delpy, Frédérique Feder

A vetítés után Gyürke Kata filems újságíró beszélget Pörös Géza kritikussal, film szakíróval. 

Piros a trilógia befejező, és egyben szintetizáló része, ami „testvériség” eszméjét állítja középpontba, és a véletlen találkozásokon, az önzetlenségen, valamint az emberi kapcsolatok mélységén keresztül mutatja meg, hogyan kapcsolódhatunk egymáshoz és a közösséghez.

A film középpontjában Valentine, egy fiatal modell áll, aki véletlenül elüt egy kutyát. Az állat gazdáját felkutatva megismerkedik egy visszavonultan élő, idős bíróval, aki különös hobbinak hódol: titokban lehallgatja szomszédai telefonbeszélgetéseit. A lány és a férfi között fokozatosan különleges, nehezen meghatározható kapcsolat alakul ki, amelyben erkölcsi kérdések, magány és a másik ember iránti felelősség kerülnek előtérbe.

A történet párhuzamosan követ egy fiatal joghallgatót is, akinek élete finoman tükrözi a bíró múltját, mintha a sors ismételné önmagát. A film így nemcsak az emberi kapcsolatok láthatatlan hálójáról szól, hanem a véletlenek és döntések szerepéről is.

A „Piros” érzékeny, meditatív lezárása a trilógiának: egyszerre szól találkozásokról, elszalasztott lehetőségekről és arról a különös kötelékről, amely összeköti az embereket – még akkor is, ha nem is tudnak róla.

Tovább a Három szín trilógia vetítéseihez >>

Díjak: Jelölés a cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díjára
4 jelölés a BAFTA-díjátadón, többek között a legjobb színésznő kategóriában
6 jelölés a César-díjátadón, többek között a legjobb film kategóriában
A legjobb zene díjának nyertese a César-díjátadón
Jelölés a legjobb idegen nyelvű film kategóriában a Golden Globe-díjátadón
3 jelölés az Oscar-díjátadón, többek között a legjobb rendező kategóriában

»Máj. 25. – Hétfő«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Bálnadal (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

A tenger útja (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Caravaggio (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Bori – A mozifilm (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Bonzsúr, Svájc! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

A szeretet, ami megmarad (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

Magyar menyegző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Törőcsik Mari terem

A dombok halvány képe (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

Az ördög Pradát visel 2. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

SACRÉ COEUR - A Szent Szív csodálatos hatalma (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:45     Csortos terem

Mohács – Világok harca (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Törőcsik Mari terem

Birkakrimi (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

SACRÉ COEUR - A Szent Szív csodálatos hatalma (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Csortos terem

Iron Maiden: Burning Ambition (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

Chopin – Párizsi szonáta (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Díszterem

Az ördög Pradát visel 2. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Törőcsik Mari terem

Nincs más választás (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:45     Csortos terem

Michael (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Fábri terem

Az idegen (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Itáliai utazás 2025-26

Goya 40

Celluloid Nights 290 fekete

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
Exhibition on Screen: Caravaggio
2026.05.25 11:00 - 12:30
Itáliai utazás: Édes kincsem
2026.05.26 18:30 - 20:30
Goya 40 - Jaj, Carmela!
2026.05.27 19:00 - 21:00
Goya 40 - Siket
2026.06.04 19:00 - 21:00
Itáliai utazás: Mint két tojás
2026.06.08 19:00 - 21:00
Goya 40 - Hófehérke
2026.06.10 19:00 - 21:00
Goya 40 - Szörnyetegek
2026.06.18 19:00 - 21:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató