< VISSZA

A túlon túl

Resan till Fjäderkungens Rike
dán animációs kalandfilm, 78 perc, 2014
dán nyelven, angol felirattal és magyar hangalámondással

Időpontok:

Rendező: Esben Toft Jacobsen

Szereplők: Edvin Ryding, Tuva Novotny, Gustaf Hammarsten, Lennart Jähkel, Sissela Kyle, Leif Andrée

Figyelem: a filmet 21-én pénteken 3D-ben, 22-én szombaton 2D-ben vetítjük!

A túlon túl olyan gyerekfilm, amit a gyerekek és a szülők is egyaránt élvezhetnek. A kedves, kíváncsi és kalandvágyó kisnyúl, Johan története a fiatalokat és az időseket is magával ragadja.

Mikor Johan először útra kel, nem tudja, hogy az élet szabályait próbálgatja. Mikor megismerkedik Bill-lel, majd a Kapitánnyal, és végül a Tollkirállyal, valójában a törvényekről és a rendről alkotott különböző véleményekkel találkozik, és a szereplőkkel való érintkezés segítségével tanulja meg, hogyan kell a meglévő alapokat megőrizni és azokból építkezni.

Mind tudjuk, milyen, mikor valaki hiányzik, és azt is tudjuk, hogy különféle módokon kezelhetjük ezt a helyzetet. Johan optimista és leleményes megközelítése mindenkinek inspiráló, fiatalok és idősek számára egyaránt. A nézőkben a film megnézése után is az marad majd meg, hogy Johan megközelítésével nincs baj. Bár vannak szabályok, amelyeket meg kell tanulnunk, és törvények, amelyeket soha nem változtathatunk meg, hozzáállásunk segít mindent a lehető legjobban feldolgozni. Még akkor is, ha hiányzik valaki, akit nagyon szeretünk.

»Szept. 14. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Drágakövek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Downton Abbey: A nagy finálé (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Nászkáosz (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Csortos terem

Véletlenül írtam egy könyvet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Jó utat, Marie (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:15     Díszterem

Gaucho Gaucho (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Törőcsik Mari terem

A hajfonat (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:30     Csortos terem

A szerelem sosem késő (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

Bonzsúr, Svájc! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

Páratlan párosok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Csortos terem

Rózsák háborúja (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

Páratlan párosok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Törőcsik Mari terem

Tűz a tengerparton (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Díszterem

Tamara de Lempicka igaz története - A túlélés művészete

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Csortos terem

Downton Abbey: A nagy finálé (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Bonzsúr, Svájc! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Díszterem

Rajtakapva (18)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

Hírlevél feliratkozás

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató