Szeretettel meghívjuk Önt, ismerőseit és barátait 2026. december 19-én, 15 órai kezdettel
PAP GÁBOR: "Az egek beszélik..." - ima a csengersimai és a gyügyei mennyezet alatt című könyvének bemutatójára, az URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZBA.
Ha van olyan fejezete a magyar művészet történetének, amely az egyetemes emberi művelődés szemszögéből vizsgálva minden kétséget kizáróan egyedülálló jelentőségű, akkor a festett kazettás mennyezetek emlékcsoportja bízvást ilyennek mondható. Ehhez képest aránylag kevés érdemleges tudnivaló szivárgott be felőle mind ez ideig a hazai köztudatba. Minthogy az ún. „nagy”-művészet és a népművészet határterületén születtek a legszebb ilynemű emlékek, mindkét illetékes szakterület művelői, a művészettörténészek éppúgy, mint a néprajzosok, egyforma előzékenységgel tolták, illetve tolják át egymás asztalára a velük kapcsolatos kérdéshalmazt.
Így eshetett meg, hogy bár az utóbbi évtizedekben több könyv is megjelent ebben a tárgykörben, még a ránk maradt példányok számbavétele sem tekinthető befejezettnek, a műegyüttesek képi programjának rekonstruálása, illetve kapcsolatba hozása a kazettás mennyezetű templomokat fenntartó egyházak (általában, de nem kizárólag a református egyház) liturgiájával pedig jószerivel még el sem kezdődött. De eljött erre is az idő… (PAP GÁBOR művészettörténész)
A belépőjegy ára: 4000 Ft / fő
Jegyeket az Uránia Nemzeti Filmszínház jegypénztárában, honlapjáról, és az urania.jegy.hu-ról lehet előzetesben megrendelni.
MINDENKIT SZERETETTEL HÍVUNK ÉS VÁRUNK!
JegyvásárlásJegyrendelés| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 27 | 28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 |
| 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
| 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
| 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
| 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
![]()
Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató