< VISSZA

17. Román Filmhét: Derék emberek

Oameni de treabă
román fekete komédia, 90 perc, 2022
román és ukrán nyelven, magyar és angol felirattal

Időpontok:

Rendező: Paul Negoescu

Szereplők: Iulian Postelnicu, Vasile Muraru, Anghel Damian, Crina Semciuc, Daniel Busuioc

A vetítés utáni beszélgetés vendégei a film forgatókönyvírói: Radu Romaniuc és Oana Tudor,
aki egyben a film egyik szereplője is.

Paul Negoescu az új román fekete vígjáték egyik mestere. Két sorsjegy című 2016-os komédiája három szerencsés szerencsétlen fickóról hatalmas közönségsiker, és a kevés nyereséges román film egyike lett hazájában, 2017-ben Budapesten is láthattuk a 12. Román Filmnapokon. Folytatása épp idén készült el, de most nem azt, hanem a rendező tavalyi filmjét nézhetjük meg, a Derék emberek című társadalmi szatírát, amely számos elismerést kapott. Egyebek mellett idén nyolc kategóriában nyerte el a GOPO-t, a román nemzeti filmdíjat, például a legjobb rendezésért és a legjobb forgatókönyvért - Radu Romanciuc társforgatókönyvíró az Urániában vendégünk lesz!
A GOPO-díjazottak között volt a főszerepet alakító Iulian Postelnicu is, aki egyszerű, kiégett falusi rendőrt játszik. Hősünk, Ilie nem szeretne mást csak megszerezni egy gyümölcsöst, ahol békében élhet. Az ország keleti határán, olyan vidéken szolgál, ahol a korrupció és csempészet életforma, s amelynek rendszerében ő is kényszerű együttműködő, éppen a szinte elérhetetlen álom, a gyümölcsös majdani megvásárlása érdekében. Most azonban egy erőszakos eseménysorozat hatására kénytelen újraértékelni döntéseit.
„A Derék emberek főszereplője egy valóságtól elrugaszkodott, önmaga által teremtett illuzórikus világban él. […] Úgy gondolom, életünk során mindannyian kerültünk már hasonló helyzetbe, ám »hősünk« esetében a valóságra való ráeszmélés villámcsapásszerű, erőszakos és olykor meglehetősen komikus” – mondja Paul Negoescu.

Tovább a 17. Román Filmhét teljes programjához >>

A filmhét a Budapesti Román Kulturális Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Díjak: Gopo -díj - Legjobb rendező, Legjobb forgatókönyv, Legjobb férfi fő-, és mellékszereplő díja
Varsó Nemzetközi Filmfesztivál
Szarajevói Filmfesztivál

»Jan. 18. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

A tenger útja (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Bölöni- Az erdélyi legenda (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Romzsa Tódor (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

A feltámasztott Notre-Dame (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Törőcsik Mari terem

Tánc a sivatagban (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Fábri terem

Túlagyalt randevú (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:45     Csortos terem

Nürnberg (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

Fiume vagy halál! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

Dalai Láma – A boldogság tanítása (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Törőcsik Mari terem

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Csortos terem

Csak egy baleset (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

Egybenyíló szobák (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

137-es akta – Egy belső jelentés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Díszterem

Met 2025/26 - Vincenzo Bellini: A puritánok

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Csortos terem

Érzelmi érték (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Nincs más választás (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

Az utolsó viking (16)

Hírlevél feliratkozás

Itáliai utazás 2025-26

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
Cinemascope - 2026
2026.01.20 18:00 - 22:00
Vasmese
2026.01.22 17:00 - 18:30
Itáliai utazás: A kegyelem
2026.02.02 19:00 - 21:30
Itáliai utazás: A szükséges idő
2026.03.02 18:30 - 21:00
Itáliai utazás: Káprázat
2026.03.16 19:00 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató