< VISSZA

A szerelem nem szégyen


magyar vígjáték, 81 perc, 1940
magyar nyelven

Időpontok:

Rendező: Ráthonyi Ákos

Főszerepben: Tolnay Klári

Szereplők: Jávor Pál, Mály Gergő, Gózon Gyula, Somogyi Nusi, Misoga László, Pethes Sándor

Két évvel a fergeteges vígszínházi siker, a Francia szobalány után Tolnay Klári ismét francia lány bőrébe bújva szeret, búsul és mulat a Szerelem nem szégyen című filmben. Az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja a munkanélküli Kátay Kázmért, aki céltalanul bolyong a Duna partján. A jószívű kormányos, Pepi befogadja Kázmért az uszályára, hogy fedél kerüljön a feje fölé. Ide hozza Kázmér Suzanne-t, a szintén állástalan francia nevelőnőt, akit előzőleg ő mentett ki a folyóból, mert a lány elkeseredettségében ugyancsak el akarta dobni az életét. A közös sors, a szimpátia, a közös mulatás és a francia akcentussal énekelt „Jaj, de szép kék szeme van magának” összehozza a fiatalokat, akik egymásba szeretnek. Végül rendeződik a megélhetésük, és a Kázmér gróf korábbi menyasszonyával kapcsolatos félreértések is tisztázódnak. Most már semmi sem állhat útjában a boldog befejezésnek: a titkárrá előlépett Kázmér nőül veszi szerelmét, a kis francia nevelőnőt.

Forrás: ©dr. Góg Laura: Tolnay Klári szerepei színpadon és filmen, 2012, Raszter Kiadó

A vetítést követő beszélgetés témája: Nőtípusok, skatulyák és nőképek filmen a két világháború között. Vendég: Tordai Teri színművész és Deák Krisztina rendező, moderátor: Kaiser László író.

A Szerelem nem szégyen című filmet a Tolnay Klári születésének századik évordulójára rendezett Tolnay Klári Emlékév keretén belül vetítjük. A minden hónap utolsó csütörtökjén, beszélgetéssel kísért vetítések a Tolnay Klári Filmklub műsorába illeszkednek.

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják.

»Dec. 7. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Canaletto és Velence művészete (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Bölöni- Az erdélyi legenda (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Törőcsik Mari terem

Bonzsúr, Svájc! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Csortos terem

Árva (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Díszterem

Dalai Láma – A boldogság tanítása (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Fábri terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Törőcsik Mari terem

Vermiglio – A hegy menyasszonya (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:30     Csortos terem

Jaj, szia! (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:15     Fábri terem

Hiszünk nektek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Díszterem

Szenvedélyes nők (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Törőcsik Mari terem

Rejtélyes hívások (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Csortos terem

Josef Mengele eltűnése (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:45     Fábri terem

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Díszterem

Met 2025/26 - Richard Strauss: Arabella

JegyvásárlásJegyrendelés18:30     Törőcsik Mari terem

Blue Moon (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Fábri terem

Bugonia (18)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Csortos terem

Az utolsó viking (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:30     Törőcsik Mari terem

Sárkányok Kabul felett (16)

Hírlevél feliratkozás

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató