Gerhard Richter, a festő

Rendező: Corinna Belz

A többszörösen díjnyertes dokumentumfilm elvezeti a nézőt Gerhard Richter ritkán látott műtermébe, és segít megérteni az egyik leghíresebb kortárs festő művészetét. Az alkotói folyamat közben és mindennapi élethelyzetekben is láthatjuk Richtert, aki a festészet lényegéről és a műtermen kívüli világgal való ellentmondásos kapcsolatáról is beszél.

Gerhard Richter festőművész a világ jelenleg legmagasabbra értékelt élő képzőművésze, legalább is a Németországban megjelenő Kulturkompass szerint, amely nem eladási árak, hanem a rangos kiállítások, a kritikák és az ismert múzeumok vásárlásai alapján rangsorolja a képzőművészeket. Ezt a százas rangsort 2004 óta Gerhard Richter vezeti.

A mester 1932-ben született Drezdában, gyerekkora a nemzetiszocializmus idejére esett, ifjúsága pedig Németország keleti, kommunista felében telt. 1951 és 1956 között végezte a Drezdai Művészeti Akadémiát, majd néhány évig freskófestőként dolgozott, mielőtt festészete az absztrakt expresszionizmus és az informel („művészet forma nélkül”) felé fordult, amellyel először alkalmi nyugat-németországi útjain találkozott. 1961-ben, néhány hónappal a berlini fal megépítése előtt Düsseldorfba emeigrált, ahol Sigmar Polke és Konrad Fischer-Lueg társaságában megalapította a Kapitalista realisták nevű csoportot. A legelső 1963-as kiállításukon bemutatta szürke „fotófestményeit”, amelyek azóta is a legáttörőbb (és legismertebb) alkotásai, bár azóta az absztrakt számos festésmódját sikerrel művelte, miközben továbbra is készített figurális munkákat. Festészetében döntő szerepe van a véletlennek. Figurális művei gyakran a napi hírek és a sajtófotó vizualitását idézik. 1972-ben a Velencei Biennálén ő képviselte Németországot.

Corinna Belz rendező először a kölni dóm üvegablakairól szóló Gerhard Richter ablakai című 2007-es dokumentumfilmje révén került kapcsolatba a mesterrel. Most látható portréfilmjét 2009-ben több hónapon át forgatta a festő műtermében. „Világossá vált számomra, hogy a festőről szóló filmnek a festészetre kell összpontosítania. A művésznek a műtermében végzett tényleges munkája érdekelt a legjobban: a festék vászonra helyezésének hiteles folyamata, valamint az érzelmi és fizikai értelemben vett eszközök, gesztusok és mozdulatok (…) minket is megragadott a folyamat feszültsége és dinamikája, mivel láttuk, ahogy a képek megjelennek, majd gyakran eltűnnek. Mint maguk a festmények, nekünk is ellen kellett állnunk a művész szkepticizmusának.”