< VISSZA

Magyar Kultúra napja 2023: Kék róka


romantikus vígjáték, 88 perc, 2022

Időpontok:

Rendező: Pacskovszky József

Szereplők: Zsigmond Emőke, Száraz Dénes, Fekete Ernő, Kovács Panka, Sodró Eliza, Schmied Zoltán, Bánovits Vivianne

Herczeg Ferenc legnagyobb színpadi sikeréből, a Kék róka című darabjából készült Pacskovszky József új filmje. A franciás stílusban írt művet eredetileg a Vígszínházban mutatták be 1917-ben, majd műsorra került még Párizsban is. A történet az 1900-as évek elején játszódik, egy középosztálybeli szerelmi háromszög szereplői között. Cecile, a gyönyörű menyasszony vőlegényéhez sietve egy pillanat alatt beleszeret egy ismeretlen férfiba az utcán, akiről hamarosan kiderül, ő Sándor, jövendőbelije sokat emlegetett barátja, és tanúja. A kor erkölcsi normái szerint ebből a szerelemből nem lehet semmi, mivel Sándor egy gáncstalan lovag, akinek felfogása kizár minden kapcsolatot Cecile és közte. Sándor ugyan továbbra is gyakran jár a házaspárhoz, de feltörő érzelmei miatt sok időt tölt külföldön is. Egyik útjáról hazatérve, engedve a pletykáknak, úgy érzi Cecile megcsalja férjét. Mint jó baráthoz illik, felvilágosítja Pált, és szembesíti Cecile-t, a csalfa asszonyt. Ám ez még csak a kezdete ennek a történetnek, mely csavarokkal és félreértésekkel teli. A főbb szerepekben Zsigmond Emőkét, Száraz Dénest , Fekete Ernőt, Schmied Zoltánt és Sodró Elizát láthatjuk. A filmet Gózon Francisco fényképezte.

Jegyinformációk:
A jegyár egységes kedvezményes 1400 Ft.
További kedvezmények nem érvényesek.

Tovább a Magyar kultúra napja 2023 programjához >>

Forgalmazó: Megafilm

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Met 2022-23 borító

Exhibition 2022 banner férfiakkal

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
Niche 7: War Pony
2023.02.05 20:00 - 23:00
Tár - Premier előtti vetítés
2023.02.11 19:30 - 22:00
Csajkovszkij felesége
2023.02.12 19:00 - 20:30
Itáliai utazás: A Kolibri
2023.02.20 19:00 - 21:15

2023.03.01 20:00 - 22:00
Itáliai utazás: Welcome Venice
2023.03.06 18:30 - 20:30
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató