< VISSZA

MagyaROCK filmen: Kopaszkutya


magyar zenés dráma, 100 perc, 1981
magyar nyelven

Időpontok:

Rendező: Szomjas György

Szereplők: Schuster Lóránt, Földes László,, Deák Bill Gyula, Csákányi Eszter, Póka Egon, Kőrös József, Pálmai Zoltán, Mareczky István, Szénich János, Bikácsy Gergely

„Le kell menni kutyába, légy a kutyák királya!” – üvölti a mikrofonba Bill és Hobo a tízezernyi tabáni rajongó előtt. Hosszú volt az út, amíg a lepukkant vidéki „művházakban” turnézó, feldolgozásokat előadó Colorado zenekarból igazi rockbanda lett. Az átütő sikerű tabáni koncertet azonban a menedzser (Schuster Lóránt) vérző orral hallgatja, miután a banda tagjai a fellépés előtt megverték, mert most sem nem jött ki a tévé. Pedig a siker mégiscsak neki köszönhető, igaz, erre már senki sem emlékszik…

Az 2021-ben, életének 81. évében elhunyt Szomjas György kultuszfilmje igazi magyar rock-karriertörténet, a 80-as évek életérzésének tökéletes lenyomata, és nem utolsósorban a legjobb zenés filmek egyike, melyben a Hobo Blues Band mellett a korszak legnagyobb zenekarainak dalai is szerepelnek. A filmbéli Kőbánya Blues Band tagjai olyan zenészlegendák voltak, mint Földes László Hobo, Schuster Lóránt, Deák Bill Gyula és a nemrég elhunyt Póka Egon. Egy cameo erejéig még Allen Ginsberg is feltűnik a filmben.

A film teljes körű 2K digitális restaurálása a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor Igazgatóság együttműködésében valósult meg.

Tovább a MagyaROCK filmen sorozat teljes programjához! >>

Forgalmazó: Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Johanna
2024.04.19 20:00 - 21:30
FILM/ZENE: Ennio Morricone
2024.04.20 16:00 - 18:45
FILM/ZENE: Annette
2024.04.21 19:00 - 22:00
FILM/ZENE: Testről és lélekről
2024.04.23 19:30 - 21:30
FILM/ZENE: TÁR
2024.04.27 19:00 - 21:40
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató