< VISSZA

ÖSSZHANG: Pál utcai fiúk


magyar-amerikai ifjúsági film, 102 perc, 1969
magyar nyelven, akadálymentesített magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: Fábri Zoltán

Szereplők: Anthony Kemp, Törőcsik Mari, William Burleigh, Julien Hoidaway, John Moulder-Brown, Paál László

Fábri Zoltán születésének 100. évfordulója alkamából kerül újra a mozikba Molnár Ferenc azonos című regényének adaptációja. A film a Nemzeti Digitális Archívum felújítási programjában digitálisan restaurált kópián látható a mozikban.

A Pál utcai grundon délutánonként kisdiákok játszanak. Hírét veszik, hogy a füvészkertben tanyázó rivális társaság, amelynek Áts Feri a vezére, rohamra készül, hogy elfoglalja a Pál utcaiak grundját. A fiúk felkészülnek az ellenséges támadásra. Bokát választják vezérül, a többiek is kapnak rangot, egyedül a vézna, szőke Nemecsek Ernő marad közlegény. Geréb, aki szintén a vezéri rangra pályázott, bosszúból a füvészkertiekkel szövetkezik. Az árulás gyanúja Nemecsekre terelődik. A vézna kisfiú, hogy bebizonyítsa hűségét, visszaszerzi az ellenség által elrabolt grundzászlót. Akciója során kényszerű fürdőt vesz a füvészkerti tó hideg vizében. Elérkezik a csata napja. A lázasan fekvő Nemecsek kiszökik betegágyából és bátran veszi ki részét a harcból. Ő is hozzájárul a Pál utcaiak győzelméhez. De nem sokáig örülhet új főhadnagyi rangjának, mert a fürdés miatt tüdőgyulladást kap. 

»Júl. 26. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

SACRÉ COEUR - A Szent Szív csodálatos hatalma (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Mohács – Világok harca (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

A zongorahangoló (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Találkozás a Buddhával (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

Argentin történetek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

A pasi gyerekkel jön (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:15     Fábri terem

Bonzsúr, Svájc! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Törőcsik Mari terem

Dicsérjük Szent László királyt! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

Odüsszeia (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Csortos terem

Az Arany spatula (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

Momo (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Törőcsik Mari terem

Blue Heron – Egy nyár emléke (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Csortos terem

Argentin történetek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Fábri terem

Keserű karácsony (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:30     Díszterem

Odüsszeia (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:30     Törőcsik Mari terem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Csortos terem

Meghívás (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Az idegen (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:30     Törőcsik Mari terem

A gyűlölet (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

NT Live 2026

Filmcsobbanás 2026

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
Filmcsobbanás: A kiméra
2026.07.28 19:30 - 22:00
Filmcsobbanás: Paterson
2026.07.30 19:30 - 21:30
Lenin 1918-ban
2026.08.02 16:00 - 18:30
Filmcsobbanás: Vezess helyettem
2026.08.04 19:00 - 22:00
Filmcsobbanás: Nyolc hegy
2026.08.06 19:30 - 22:00
Filmcsobbanás: Érzelmi érték
2026.08.13 19:30 - 21:45
Jégmezők lovagja
2026.08.23 16:00 - 18:30
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató