< VISSZA

Szuper-Hipochonder

Supercondriaque
francia-belga vígjáték, 107 perc, 2014
magyar nyelven

Időpontok:

Rendező: Dany Boon

Szereplők: Dany Boon, Kad Merad, Alice Pol, Judith El Zein, Valérie Bonneton, Jean-Yves Berteloot, Jonathan Cohen

A 39 éves Romain Faubert egyedül éli hétköznapjait, nincsenek gyerekei és felesége. Fotósként dolgozik egy internetes orvosi enciklopédiának, amely foglalkozás nem segít csillapítani egyébként is előrehaladott hipochondriáját. Félelmei és neurózisa teljesen átalakítja a hétköznapjait, és egy egészen egyedi életvitelt eredményez: lakásában könyvek helyett gyógyszerek és vitaminok sorakoznak. Romain egyetlen igaznak vélt barátja az orvosa, Dimitri, aki egyben lelki támasza is. Barátjának, akinek lassan már pokollá teszi az életét a betegségektől való rettegésével, meggyőződése, hogy, ha Romain megtalálná álmai asszonyát, az egész nyavalygását hátrahagyná. Ezért a legkülönfélébb módszerekkel igyekszik a bogaras férfit összeboronálni a nőkkel. A terápia felállításakor még nem sejti, hogy orvosi javallata milyen nem várt helyzetbe sodorja mindkettőjüket.

Bemutató dátuma: 2014.09.11.

Forgalmazó: MTVA

»Dec. 7. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Canaletto és Velence művészete (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Bölöni- Az erdélyi legenda (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Törőcsik Mari terem

Bonzsúr, Svájc! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Csortos terem

Árva (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Díszterem

Dalai Láma – A boldogság tanítása (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Fábri terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Törőcsik Mari terem

Vermiglio – A hegy menyasszonya (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:30     Csortos terem

Jaj, szia! (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:15     Fábri terem

Hiszünk nektek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Díszterem

Szenvedélyes nők (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Törőcsik Mari terem

Rejtélyes hívások (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Csortos terem

Josef Mengele eltűnése (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:45     Fábri terem

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Díszterem

Met 2025/26 - Richard Strauss: Arabella

JegyvásárlásJegyrendelés18:30     Törőcsik Mari terem

Blue Moon (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Fábri terem

Bugonia (18)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Csortos terem

Az utolsó viking (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:30     Törőcsik Mari terem

Sárkányok Kabul felett (16)

Hírlevél feliratkozás

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató