< VISSZA

Zurbarán és tizenkét fia

Zurbarán y sus doce hijos
spanyol dokumentumfilm, 72 perc, 2020
eredeti (részben spanyol/angol/héber) nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: Arantxa Aguirre

Francisco de Zurbarán (1598-1664) Velázquez mellett a spanyol aranykor egyik legjelentősebb festője volt, aki elsősorban biblikus tárgyú műveiről vált ismertté. Az életművében kiemelkedő helyet foglal el az az 1640 körül Sevillában, talán az Újvilág számára festett, tizenhárom vászonképből álló sorozat, amely Jákobot és a tizenkét fiát életnagyságban ábrázolja. A képsorozat darabjai a közelmúltban, hosszú idő után, az Egyesült Államokban rendezett kiállítássorozaton újból találkoztak. Ez egyúttal kitűnő lehetőséget biztosított arra, hogy a kutatók feltárhassák a festmények titkait, valamint arra is, hogy reflektorfényben helyezzék a művész életútját és munkásságát.

A Szépművészeti Múzeum mintegy 120 festményből álló spanyol gyűjteményében is megtalálható három Zurbarán-mű, a mester különböző alkotói korszakaiból. A kollekció, amely a 15. század elejétől a 19. század végéig nyújt átfogó képet a spanyol művészetről, olyan gazdag és változatos, hogy ennek köszönhetően az egyik legjelentősebb gyűjtemény Spanyolországon kívül. 

A film premierje a 2020-as Valladolidi Nemzetközi Filmfesztivál „A történelem ideje” szekciójában volt.

Zurbarán és tizenkét fia című képzőművészeti film (2020) a Cervantes Intézet jóvoltából érkezik el az Uránia Nemzeti Filmszínházba. 

»Szept. 14. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Drágakövek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Downton Abbey: A nagy finálé (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Nászkáosz (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Csortos terem

Véletlenül írtam egy könyvet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Jó utat, Marie (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:15     Díszterem

Gaucho Gaucho (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Törőcsik Mari terem

A hajfonat (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:30     Csortos terem

A szerelem sosem késő (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

Bonzsúr, Svájc! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

Páratlan párosok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Csortos terem

Rózsák háborúja (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

Páratlan párosok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Törőcsik Mari terem

Tűz a tengerparton (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Díszterem

Tamara de Lempicka igaz története - A túlélés művészete

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Csortos terem

Downton Abbey: A nagy finálé (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Bonzsúr, Svájc! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Díszterem

Rajtakapva (18)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

Hírlevél feliratkozás

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató