< VISSZA

Budapesti tavasz / 2. Uránia Filmnapok


magyar játékfilm, fényképezte: Illés György, 99 perc, 1955
magyar nyelven

Időpontok:

Rendező: Máriássy Félix

Szereplők: Gábor Miklós, Molnár Tibor, Gordon Zsuzsa, Rajnay Gábor, Mezey Mária, Darvas Iván, Tarsoly Elemér

A magyar operatőr-iskola „atyja” a harmincas évek derekától világosítóként tanulhatta meg Eiben István mellett, hogyan lehet a színészt sztárnak láttatni. A háború után a Valahol Európában és a Talpalatnyi föld forgatásakor asszisztensként vett részt az új utakat kereső magyar filmművészet operatőri kísérleteiben. Természetességet sugárzó stílusa azonban csak a sematizmust követően, Máriássy-filmjében bontakozhatott ki, mely nem csak az ország sorsát a magánélettel párhuzamba állító kifejezési formájában, hanem operatőri stílusában is újdonság volt. Illés a zömében természetes körülmények között felvett, neorealista stílusú külsők ellenpontozásául a belsőkben a szerelmesek érzelmeit tükröző, intim világítástechnikát kísérletezett ki. Ma már furcsának tűnhet, de akkoriban – a kezdetleges érzékenységű nyersanyagon – csak nehézségek között volt megoldható az olyan jelenetek forgatása, mint mikor a zsidó lány (Gordon Zsuzsa) egy szál gyertyával átmegy a homályos szobákon, s a gyertya fénye imbolyog a falon. Grafikus erejűek az 1944-es Duna-parti holokauszt képsorai. Illés a vízről, alsó gépállásból vette fel a lövés előtti halálfélelem pillanatait: így a mezítlábas áldozatok az égbe magasodnak. Itt, a partról az üres vízfelületre mozduló gyönyörű fahrtban jelent meg először a varió.  Fazekas Eszter filmtörténész

»Dec. 27. – Szombat«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Canaletto és Velence művészete (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Véletlenül írtam egy könyvet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Azúr ösvény (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Josef Mengele eltűnése (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

Sarkvidéki varázslat (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

A tenger útja (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Törőcsik Mari terem

Eleanor, a lenyűgöző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Fábri terem

Túlagyalt randevú (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

Főzőklub - A második fogás ǀ Premier előtt (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Jaj, szia! (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Törőcsik Mari terem

Legénybúcsú (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Anilogue Extra: A kis Amélie és az eső természete

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Csortos terem

Új év, új szerelem (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Törőcsik Mari terem

Jane Austen tette tönkre az életemet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Díszterem

Hamnet - Premier előtti vetítés és beszélgetés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Csortos terem

Song Sung Blue (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Szenvedélyes nők (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Törőcsik Mari terem

Az utolsó viking (16)

Hírlevél feliratkozás

Itáliai utazás 2025-26

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató